Éves cikkek: 2012
Összefogás Koncert Magyarországért Győrben
Összefogás Koncertet tartanak Magyarországért február 19.-én. A program első két állomása Győr és Budapest, fővédnöke pedig Borkai Zsolt, városunk polgármestere, a MOB elnöke. Kora délutántól késő estig folyamatosan lépnek színpadra a népszerű előadók a győri Egyetemi Sportcsarnokban és a Papp László Budapest Sportarénában. A koncertsorozat non-profit kezdeményezés, amelynek bevétele - a technikai költségek levonása után - az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára kerül.
2013-ig 300 milliárd forint jut a Darányi Ignác Terv megvalósítására
A Darányi Ignác Tervben foglalt célok megvalósítására 300 milliárd forint uniós és hazai forrás áll rendelkezésre 2013-ig - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a keretszabályt bemutató hétfői mosonmagyaróvári fórum előtt tartott sajtótájékoztatón. A tavaly elindult aktív agrárdiplomácia eredménye, hogy bővült a magyar export, eközben az elmúlt másfél évben olyan egyszerű és jól átlátható szabályrendszert teremtettek, amely segíti a kis- és középvállalkozások piacra jutását. A kiemelt jogalkotási eladatok között sorolta a termőföld hazai kézben tartását, a zsebszerződések érvényre jutásának megakadályozását, a családi, kis- és őstermelők szabályozásának újragondolását, valamint a tisztességes piaci magatartás, illetve a hazai termelői és feldolgozói pozíciók erősítését.
Megteltek a hajléktalanszállók Győrben
Megteltek a hajléktalanok szálláshelyei a hideg idő megérkeztével Győrben. a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője , Sütő Csaba elmondta, a téli időszakban 330 otthontalan embernek tudnak szállást adni a városban. Az egész éven át működő hajléktalanszállón 270 embert tudnak befogadni, a téli menhely pedig hatvan hajléktalan befogadására alkalmas a késő ősztől tavaszig tartó időszakban. Utóbbiban délután négy órától másnap reggel nyolc óráig tartózkodhatnak a rászorulók, és napközben a nappali melegedőt vehetik igénybe. A szolgálat étellel is segíti őket.
Gézagyerek premier
A hétvégén mutatta be A Gézagyerek című drámát a Győri Nemzeti Színház társulata. Háy János darabjának főhőse egy falusi kőfejtőben dolgozó autista srác.
Következik a Békéscsaba
A Győri AUDI ETO KC következő mérkőzése ezúttal is idegenben lesz. A mieink kedden koraeste lépnek pályára Békéscsabán. A mérkőzést teljes egészében megtekinthetik szerdán 17 órakor az O2 TV-n.
Fizika napja az energiáról
Több mint 50 bemutatót készítettek az idei fizika napra a Krúdy Gyula iskola diákjai. A téma ezúttal az energia volt, amit érdekes kísérletekkel is próbáltak szemléltetni. Voltak, akik a szélerőművek működését szemléltették egy terepasztalon, s akadtak olyanok, akik egy sörkollektorral rukkoltak elő.
Operett a Richter-teremben
Ismét egy teltházas koncertet adott a Győri Filharmonikus Zenekar. A Richter-teremben ezúttal egy különleges operett gálát láthatott a közönség. A hangversenyen közreműködtek az operett és musical élet sztárjai.
Győrben is egészségügyi határérték felett van a szállópor mennyisége
Országszerte ismét az egészségügyi határértékek fölé emelkedett a szálló por koncentrációja. Több városban a levegő szennyezettsége meghaladja a tájékoztatási, sőt a riasztási küszöbértéket is. A legrosszabb a helyzet Debrecenben és a Sajó-völgyben. De nem csak az északkeleti országrészben rossz a levegő minősége, többek között Győrben is a szmogriadó tájékoztatási szintje feletti értékeket mértek, az elmúlt napokban 97 ug/m3 volt a levegőben a szállópor mennyisége. Számottevő javulás a hét első felében még nem várható, mivel marad a derült, és aránylag szélcsendes idő.
Kialakítják a szennyvízcsatorna rendszert Gönyűn és Nagyszentjánoson
Kialakítják a szennyvízcsatorna rendszert Gönyűn és Nagyszentjánoson. Egy kormányrendelet értelmében a győri agglomerációban 2010. december 31-ig kellett megoldani a szennyvíz közműves elvezetését és biológiai tisztítását. Gönyűn és Nagyszentjánoson azonban ez a probléma 17 éve megoldásra vár. A településeken keletkező folyékony hulladékot jelenleg Győrbe szállítják. A többségében nem vízzáró, csatornapótló gyűjtőkbe áramló lakossági szennyvíz a talajt jelentős mértékben terheli. A csatornarendszer kialakításához mintegy 1,6 milliárd forint uniós (1.638.905.273) támogatást nyert el a két község, a beruházás várhatóan 2014 márciusára készül el.
Szalagavató a Mórában
Két osztály búcsúzik idén a Móra Ferenc Középiskolától. A diákok a hétvégén kapták meg azokat a szalagokat, amelyek nem csak az idő múlását, hanem az összetartozást is jelképezik.
NEKED AJÁNLJUK
Pótfelvételi: 62 szak még várja a jelentkezőket
A Széchenyi István Egyetem szeptemberben induló államilag finanszírozott és önköltséges képzéseire még nem késő jelentkezni azoknak, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel...