Éves cikkek: 2013
Estig visszatérnek a lakók
A kitelepítés délután két órai befejeződése után már vagy tucatnyi helyi érkezett meg a szigetközi Győrújfalura. Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott a település polgármesteri hivatala előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy hősies, nagyon kemény küzdelem volt a gáton, és ennek eredménye, hogy a megyei védelmi bizottság és az önkormányzat meghozta a visszatérést lehetővé tevő döntést.
Orbán Viktor Győrújfaluba látogat
Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel ismét Győrújfaluba látogat, ahová kedd délután térhetnek vissza a korábban az árvíz miatt kitelepített lakók. Orbán Viktor a szokásos reggeli sajtótájékoztatóját is a faluban tartja meg, majd kilenc órakor már Győrben tart előadást a magyar műszaki értelmiség napján, a Széchenyi István Egyetem aulájában.
Készülnek a biztosítók
Meghosszabbított ügyfélfogadással készülnek a biztosítók a kárbejelentési rohamra az árvíz levonulása után. Egyelőre nem tudják, mekkora károkat okozott már és okoz még a folyókon levonuló árhullám. A bejelentők a felmérést követő egy héten belül juthatnak pénzhez.
Új felelőse van a szúnyogirtásnak
A kormány keddi ülésén döntött arról, hogy a szúnyogirtási teendőket a jövőben központilag, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) irányítása alatt oldja meg. A szúnyogirtás eddig döntő részben a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozott, amelyek közbeszerzéseken keresztül is gondoskodtak az időjárástól függően tavasztól, vagy kora nyártól kezdődő szúnyogirtásokról az igazgatásuk alá tartozó területeken.
1 millió eurós segély az Auditól
Az AUDI AG segítséget nyújt az árvízkárosultaknak. A vállalat 1 millió eurót biztosít az érintetteknek ? hozta meg rendkívüli döntését az Audi-konszern igazgatósága. Az Üzemi Tanács a munkatársak körében is adományozást tervez.
Két órától költözhetnek vissza
Délután két órától hazatérhetnek az árvíz miatt pénteken kitelepített Győrújfalu lakói - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei védelmi bizottság. Múlt péntek este, hangsúlyozottan elővigyázatossági intézkedésként telepítették ki a másfél ezer lakosú szigetközi települést, amelynek határában akkor már napok óta a legnehezebb árvízi helyzet alakult ki.
Autófeltörők Rábaközben
Elszaporodtak az autófeltörések február és június között a rábaközi településeken. A közelmúltban egy kónyi családi ház előtt parkoló személyautó jobb hátsó ablakát törte be ismeretlen elkövető, majd az autó hátsó ülésén hagyott laptopot, valamint személyes iratokat és készpénzt vitt magával.
Korlátozások a vasúton
A dunai árvíz miatt jelentős korlátozások vannak érvényben a vasúton. A fővárosi útlezárások miatt ugyanakkor a MÁV-Start az elővárosi vonatokat és a távolsági járatok egy részét dupla szerelvényekkel közlekedteti.
6. Serdülő Judo Európa-Kupa
Június 15-16-án rendezik Győrben a Magvassy Csarnokban a 6. Serdülő Judo Európa-Kupát, ahol azok a fiatalok küzdenek majd, akik a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is bemutatkozhatnak.
NEKED AJÁNLJUK
Élményekkel köszönik meg az Arrabona Polgárőr Egyesület munkáját
Győr kulturális intézményeiben beváltható ajándék belépőkkel köszönik meg az Arrabona Polgárőr Egyesület munkáját. Önkéntesen, szabadidejükben látják el feladatukat, amiért a köszönöm a legnagyobb fizetség. Ez...






