Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az 52 éves férfinek három felesége van, és eszébe sincs megállni a 60. gyereknél.
Sardar Jan Mohammad Khan Khilji igazán nagy családdal büszkélkedhet, szíve mélyén azonban arra vágyik, hogy a létszám tovább gyarapodjon. A lelkes apuka saját klinikát vezet lakóhelyén, és épp azon töri a fejét, hogy vehetne magának egy újabb feleséget, aki aztán újabb gyerekeket szülhet neki.

„Minden barátomnak szóltam, hogy ha tudnak, segítsenek nekem egy megfelelő lányt találni a negyedik házasságomhoz” – mondta Sardar Jan Mohammad Khan Khilji, hozzátéve, hogy az új asszonynak több gyereket is szeretne nemzeni.

A férfire először 2016-ban figyelt fel a világsajtó, nem sokkal azután, hogy világra jött a 35. babája. Már akkor azt hangoztatta, hogy legalább 100 gyermeket szeretne, a terv megvalósításához azonban szükség van egy negyedik feleségre.
A magát doktornak definiáló, amúgy kétes hírű klinikát fenntartó férfi olyan enyhébb panaszokat gyógyít, mint a fejfájás vagy a nátha. Ez igen jól hoz neki a konyhára, igaz, maga is beismerte, hogy az egyre erősödő inflációt ő is megérzi. Elpanaszolta, hogy jelentősen visszaesett a páciensek száma, nagy álma megvalósításától azonban ez sem tántorítja el.

A gyermekek számát tekintve egyébként nem ő a világelső: a listát Mzee Musa Hasahya, egy ghánai farmer vezeti, akinek 102 gyermeke és 568 unokája van. A pakisztáni doktor viszont jóval fiatalabb nála, így minden esélye megvan rá, hogy túlszárnyalja.