Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tragédiába torkolott a kenuzás

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves férfival szemben, aki barátaival ment kenuzni, mint kormányos, és mikor a vízbe borultak az egyik társa meghalt. A terhelt és barátai tapasztalt túrázók, jó úszók voltak, ezért a két utas mentőmellényt nem is viselt.

Túrázásuk során a férfi meg akart fordulni, azonban ennek során nem volt figyelemmel a vízterületen lévő visszaáramlásra (limányra). A víznyomás a fordulásban lévő kenut felborította, és a benn ülők mindhárman a vízbe estek.

A vádlott és egyik társa a partra tudott úszni, míg másik társuk nem, őt elsodorta a víz. A két férfi látt, hogy barátjuk az áramlást uralva sodortatja lefele magát, így csak később kezdték keresni. Ekkor azonban, több mint 200 méterrel lejjebb már csak társuk életjelek nélküli testét találták meg. A sértett halálát vízbefulladás okozta.

A kenu felborulása és a sértett halála között közvetett okozati összefüggés igazolható. Az ügyészség a terheltet vízi közlekedés, halált okozó gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétségével vádolta meg. Vele szemben öt év szabadságvesztés is kiszabható.