A Győr és Pápa között járható, de balesetveszélyes 83-as út helyett is, egy új összekötő nyomvonal épül. Az M85-ös szakasz pedig Sopronig ér majd el az év végére – mondta a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke. Németh Zoltán hangsúlyozta: a nemrég befejezett vagy folyamatban lévő és a közeljövőben induló projektek összértéke mintegy 600 milliárd Forint körüli összeg, korábban még sosem jutott ennyi pénz úthálózati fejlesztésekre.
Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Rács mögött a soproni késelés gyanúsítottja
Letartóztatásba helyezték a 20 éves férfit, aki hétfőn Sopronban hasba szúrt egy másik fiatalt a gyanú szerint. Életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak vele...





