Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatalmas felfedezést tettek a kutatók, melynek köszönhetően nagyobb szerep juthat a burgonyának az élelmezésbiztonság megteremtésében.

Nagy változatosság következett be az 50-es, 60-as években

Az 1950-es és 60-as években zöld forradalma a növényfajták nagy változatosságát hozta az olyan alapvető élelmiszerek esetében, mint a rizs vagy a búza. A burgonya esetében viszont a nagyobb hozamú vagy betegségekkel szemben ellenállóbb új fajták nemesítésére tett erőfeszítések eddig nagyrészt sikertelenek maradtak.

Több burgonyát esznek majd a világ összes pontján

A Max Planck Növénynemesítési Kutatóintézet szakemberei most a gumó teljes genomjának feltérképezésével megalapozták új burgonyafajták kialakítását, amelynek köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy olyan új burgonyafajták nemesítése kerüljön napirendre, amelyek termékenyebbek és ellenállóbbak lesznek a klímaváltozással szemben is. Emiatt a burgonya egyre inkább beépül az étrendbe világszerte, még az olyan ázsiai országokban is, mint Kína, ahol a rizs számít a legfontosabb alapélelmiszernek.

 

Kép: pixabay.com