Idén 73 általános iskolás diák hétre egyetemistává válhatott, a jövőről tanuló „gyerekegyetemisták”, ellátogathattak többek közt a robotikai, a rádiófrekvenciás, a távközlési és a kvantumlaboratóriumba, megnézték a versenyautót építő Arrabona Racing Team, a műholdat készítő SZESAT és a betonkenuval versenyző SZEnavis hallgatói csapatok munkáit.
A jövőről tanultak a Győri Gyerekegyetem általános iskolás hallgatói a Széchenyi István Egyetemen. „A jövő egyeteme” mottó köré épült a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont közös szervezésében kilencedik alkalommal megrendezett Győri Gyerekegyetem. A részt vevő 73 általános iskolás diák a napokban egy hétre egyetemistává válhatott, és megismerkedhetett a hallgatói élettel, a modern technológiákkal, a természettudományok és a technológia világával, valamint az intézmény korszerű laboratóriumaival is.
A Mobilis és a Széchenyi István Egyetem által életre hívott Győri Gyerekegyetemet az idén július 22–26. között rendezték. A program során az általános iskolás korosztály is megismerhette az intézmény képzési kínálatát és legújabb kutatásait.
A megnyitón dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese kifejtette: fontos, hogy mindenki megtalálja azt a területet, ami igazán érdekli, és abban próbáljon meg minél jobb lenni. Dr. Szakonyi Petra, a Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszék oktatójának előadása nyitotta, aki a mesterséges intelligenciával fűszerezett digitális várostervezésbe vezette be a kisiskolás hallgatókat.
Keszthelyi Bernadett, a Mobilis Interaktív Élményközpont ügyvezető igazgatója tájékoztatása szerint 73 kisdiák vett részt különleges nyári táborban. „Az idei téma, amely köré rendeztük a programot, a jövő egyeteme volt. Ehhez rengeteg muníciót adtunk, hiszen a gyerekek modern technológiákról szóló előadásokat hallhattak, ellátogathattak többek közt a robotikai, a rádiófrekvenciás, a távközlési és a kvantumlaboratóriumba, megismerhették az egyetem Győri Innovációs Parkjának, Járműipari Kutatóközpontjának és könyvtárának működését, a versenyautót építő Arrabona Racing Team, a műholdat készítő SZESAT és a betonkenuval versenyző SZEnavis hallgatói csapatok tevékenységét. A projektfeladatuk során ezen impulzusok révén maguk mutatták be, milyennek képzelik a jövő egyetemét” – fogalmazott.
Mindezek mellett a szórakozás és a sport is hangsúlyos elem volt, hiszen nem maradt ki az e-sportlabor, a sárkányhajózás, a szabadidős játék sem A zárónapon a csapatok prezentációit követően a gyerekegyetemisták átvehették „diplomájukat”.
(Fotó: Adorján András / Széchenyi István Egyetem)






