Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2019 óta minden évben meghirdetésre kerül az azóta hagyománnyá vált fotópályázat, a Magyarország 365. A kezdeményezés célja, hogy minden művész a saját látásmódján mutassa be országunk büszkeségeit, legyenek azok természetes vagy épített örökségek.

Az idei zsűri

Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a szakmai testület munkájában idén is részt vesz Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, továbbá Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja, valamint a portré-, riport és eseményfotókra specializálódott Szecsődi Balázs is csatlakozott a zsűrihez.

Részletek

A bírák amatőr és hivatásos fotósoknak a hazáról és a hazaszeretetről szóló pályaműveit várják természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek kategóriában. A pályázók már két napja feltölthetik munkáikat a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalra egy rövid regisztrációt követően. Idén is a 16. életévüket betöltött magyar állampolgároktól és az Európai Gazdasági Térség tagállamainak állampolgáraitól várnak alkotásokat.

A pályaműveket október 18-ig lehet beküldeni. Részletesebb információkat a fotopalyazat.magyarorszag.hu honlapon találsz.

 

Kép: pixabay.com