Egyik első útja Győrbe vezetett az Amerikai Egyesült Államok frissen kinevezett, ügyvivő nagykövetének: Győrbe látogatott Robert Palladino.
A beszélgetés kiemelt témája a várost közvetlenül és közvetetten is érintő amerikai vámpolitika volt. Az Európára kivetett amerikai vámok bevezetése ugyanis hátrányosan érintené a győri autóipart. Pintér Bence polgármester arra kérte a nagykövetet, ő is tolmácsolja Washingtonban az elnöki döntés negatív hatásait.
A Győrben megtaláló amerikai vállalatok – például a Dana – is szóba kerültek. Jelezték nagykövetnek, hogy kifejezetten nyitottak a már itt lévő amerikai cégeken túl más amerikai cégek fogadására is. Kutatás-fejlesztésre van a legnagyobb szüksége a városnak, az egyetem révén pedig a beruházók részéről ebben komoly potenciál is van.
Erről Robert Palladino személyesen is megbizonyosodhatott, a beszélgetés után ugyanis a Széchenyi István Egyetem campusán tett látogatást. Előtte a polgármesteri irodában még diákcsere programokról és meglévő, valamint lehetséges egyetemi együttműködésekről is egyeztettek.
Nagykövet a napokban a közösségi oldalán úgy fogalmazott: „produktív tárgyalást” folytattunk. (Forrás: Facebook/Pintér Bence)