Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Borbély Balázs: Pozitív élményekkel térhetünk haza Törökországból

Az ETO FC vezetőedzője értékelte a törökországi edzőtábort.

Miért fontos ebben az időszakban egy külföldi edzőtábor?

Borbély Balázs: Ez a 10 nap arról szólt, hogy az alapokat lefektessük a tavaszi szezonra kondícióban, taktikailag és mentálisan is. Azt láttuk, hogy itthon nehezített körülményekkel kellett volna megküzdenünk. Törökországban az időjárás kedvezően alakult, így az előzetesen összeállított terveken is csak minimálisan kellett alakítani.

Hogy alakult a program?

B.B.: A napi két edzéssel a srácok megkapták a terhelést és, ami a legfontosabb, hogy – kisebb, többnyire fáradtságból vagy elhúzódó betegségből adódó sérüléseken túl – mindenki egészséges. Hangsúlyt kapott az is, hogy ne csak a pályán, hanem azon kívül is jó közösség formálódjon. Sikerült előrelépnünk ezen a területen is.

Felkészülési meccsekről lévén szó, mennyire relevánsak az itt elért eredmények? 

B.B.: A két meccs összességében szolgálta azt, amit egy felkészülési mérkőzés szól: mindenki megkapta a megfelelő meccsterhelést. Főként az Eszék ellen volt ez mérvadó, amikor a játékosok nagy része 60 vagy annál több percet töltött a pályán. Megnézhettünk olyan fiatalokat is, akiket ezen a szinten előtte kevesebbet vagy még egyáltalán nem. A jövőre nézve ez is nagyon fontos. Nyilván nyerni szeretünk és akarunk is a legjobban.

Összességében hogyan értékeled a mögöttünk hagyott 10 napot?

B.B.: Elmondható, hogy minden szempontból pozitív élményekkel térhetünk haza Törökországból. Pénteken pedig már otthon folytatjuk az kint megkezdett munkát, hogy teljes mértékben felkészültek legyünk az első tavaszi bajnokira.

(Fotó, forrás: ETO FC)