Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A csokoládéról sok mindent állítottak már, egyszer egészségtelennek, majd egészségesnek kiáltották ki, azt is beharangozták pár éve, hogy a klímaváltozás hatására megszűnhet a csokoládé a mai formájában, hisz nagy bajba kerülnek a kakaóültetvények 2050-re. Ez utóbbi igaz is lehet, amit viszont biztosan tudunk, az az, hogy történhet bármi, a csokoládéról eddig nem tudott és nem is akart lemondani az emberiség.

Ilyenkor, karácsony és főleg december 6. előtt pedig mi más kerülne előtérbe, ha nem a csokimikulás, ami nélkül elképzelhetetlen a Mikulás-napi ajándékozás, és minden kis- és nagy gyermek legalább egyet talál majd belőlük a csizmájában hétfő reggel. Még az sem tart ettől vissza bennünket, hogy a drágulás a csokoládépiacon is erősen jelentkezett idén.

A legutolsó inflációs adatok szerint 2021. októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, és az elemzői várakozások szerint a drágulás nem áll meg, még magasabb is lehet év végégig. A vásárlók leginkább az üzemanyagok és az élelmiszerek terén érzékelhetik az árak emelkedését. Az alapvető élelmiszerek árának emelkedése pedig kihat az édességek árára is, így folyamatos drágulásra lehet számítani karácsonyig, de ez sem tart vissza minket, vevőket attól, hogy "megédesítsük" az ünnepeket.

A várakozások szerint az idén mintegy nyolcmillió csokoládéfigurát és 3500 tonna szaloncukrot visznek haza a magyar boltokból. A teljes decemberi forgalom elérheti az ötvenmilliárd forintot.

A választék nagyon széles, a gyártók egész évben készülnek a szezonra, s idén is számos újdonság jelenik meg a piacon. A szakember szerint a kínálatban egyre nagyobb szerep jut a különleges szaloncukroknak és édességeknek, az organikus, a bio és a vegán termékek száma dinamikusan emelkedik. A legtöbben ugyanakkor így is a hagyományos ízekhez ragaszkodnak.

A mikulásra szánt csoki és a csokimikulás árában is emelkedésre számíthatnak most a vásárlók, az alapanyag mellett ugyanis szinte minden termelési tényező ára nőtt, a drágulást pedig egyetlen gyártó sem tudja lenyelni. A szövetség főtitkára szerint mindazonáltal az elmúlt hónapokban tapasztalt árrobbanás hatása jelentősebb mértékben csak jövőre mutatkozik majd meg az édességek piacán.

A keresletre a szövetség tapasztalatai szerint egyelőre nem volt hatással a drágulás idén. A kereskedőktől még nem érkezett olyan visszajelzés, hogy éreznék a drágulás hatását a keresletben.

Az élelmiszer speciális helyzetben van, ezen belül az édesség is. Az édességgyártás minden összetevője drágult az utóbbi időben. Emelkedett az alapanyagok ára: drágább lett a cukor, a kakaó, az olaj, növényi zsírok, drágábbak lettek a szemes termények, a magvak, és a gyümölcsök is. Nem tudok olyan alapanyagot megemlíteni, amelynek az ára stagnált vagy csökkent volna. Ezenfelül drágább lett a munkaerő is – nemcsak a hazai, hanem a külföldi termelés költsége is nőtt. Drágább lett a szállítás és a csomagolóanyagok, azok is, amelyekkel a fogyasztó nem találkozik, mint pl. a kartonpapír. Nagyon sok hatás egyszerre érvényesül, amelyet a fogyasztók az árak emelkedésében tapasznak

A klímaváltozás és a fenntarthatóság több szempontból is hatással van az édességgyártásra: az egyik, hogy bizonyos növények termőterülete szűkül, ez pedig kihat a termelésre, árakra. A másik, hogy Magyarországon – illetve általánosságban a világon – egyre fontosabb szempont a fenntarthatóság a vásárlás során is. A fenntartható termékekért pedig a magyar vásárlók is hajlandók akár többet fizetni.