Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Elnapolták, hogy a városüzemeltetésre közbeszerzést írjanak ki

Hajtó Péter független képviselő olyan módosító javaslattal állt elő a szerdai rendkívüli közgyűlésen, amely szorgalmazta, hogy a városüzemeltetési feladatokra – amit eddig  a Győr-Szol végzett – írjon ki közbeszerzést a városvezetés. Kósa Roland alpolgármester (TSZV) felsorolta az ellenérveit, végül a kérdés elnapolásáról döntött a testület döntő többsége. 

A  városvezetés eredeti elképzelés az volt, hogy Győr egy in-house cégbe szervezné át a városüzemeltetési feladatokat. A városüzemeltetésben dolgozókat átvenné az új cég, az eszközállományt egyfajta apportként adnák át, mindez jövő év elejétől valósulhatna meg. 

Kósa azzal érvelt (többszöri felszólalását összefoglalva), hogy ha esetleg egy olyan cég nyeri meg a városüzemeltetést, amely ugyan az árat tekintve olcsóbb ajánlatot ad, akkor félő, hogy olyan munkát végeznek, amelyből hiányozni fog a több évtizedes tapasztalat és gyakorlat, ami a Győr-Szolnál (korábban a Komszolnál) megvolt. Úgy is mondhatnánk, hogy lenyírják a füvet, úgy esik, ahogy puffan, de csak „egy meló” lesz és nem „a munka”, ahogy remélhetőleg a Győr-Szol most tekint erre a feladatra. Az alpolgármester többször utalt arra, hogy az egész hátterében politikai támadás áll, amit a többségi frakció a független képviselőkkel kiegészítve a városvezetésnek címzett. A szerződés ugyanis, amit most a semmiből fel akarnak rúgni, tizennyolc éves, eddig senkinek nem volt baja vele, most lett. (A kérdés valóban az után jött elő, hogy Pintér Bence polgármester feljelentést tett az 1,7 milliárd forint ügyében, ami szerinte eltűnt a Győr-Szol lakáskasszájából.)

Hajtó Péter, akinek módosító indítványára írják ki a közbeszerzést, illetve Fodor Roland független képviselő azt mondta, az eljárás kiírása kötelező, ezért kell kiírni és „nem megúszni a munkát”. Hajtó szerint könnyen elképzelhető az is, hogy majd a Győr-Szol adja a legjobb ajánlatot, így a cég végzi a továbbiakban is a munkát. Kósa ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy ha nem így lesz, akkor több száz munkavállaló sorsa kerül veszélye, és géppark is kérdésessé válik, hiszen azt ki fogja használni, ha nem a Győr-Szol nyer? A válasz sejthető: senki.

Hajtó módosító indítványát jogi szemmel is meg kellett vizsgálni, a szünet alatt született meg az a döntés, hogy a kérdést a következő, rendes közgyűlésen – tehát áprilisban – ismét megvitatja a közgyűlés. Egyelőre tehát marad minden a régiben.

A közgyűlés délelőtt 10 órakor kezdődött, de folyamatosan szünetekkel kell megszakítani, mert a módosító javaslatok törvényességi vizsgálatát el kell végeznie a jegyzőnek. Most is ez történik: fél egykor Antal Imrének, szintén a Győr-Szolt és a városüzemeltetést, de már a finanszírozást érintő módosító javaslatát ellenőrzik.

(Fotó: Facebook/Győr város hivatalos oldala)