Ismét kurzust indított a Széchenyi István Egyetem jogi kara azok számára, akik a jogi képzés iránt érdeklődnek, a felvételi előkészítő programra 53 fiatal nyert elhelyezést.
Harmadszor indult el a Széchenyi István Egyetem jogi felvételi előkészítő programja széles körű együttműködéssel – tudatta az egyetem. A jog szerteágazó területeinek bemutatása és a mindennapi életben hasznosítható jogi tudás átadása a célja annak a felvételi előkészítő programnak, amelyet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara indított, a Jogtudatosan elnevezésű kurzusra több mint ötven középiskolás jelentkezett, akik a régió igazságügyi és igazgatási szervezeteit is megismerhetik a nyolcalkalmas képzés során.
Az Út a felsőoktatásba programba tartozó Jogtudatosan felvételi előkészítőt, amely a középiskolások jogi ismereteinek bővítését és a jog különböző területeinek bemutatását célozza. A Győri Ítélőtábla, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal, a Győri Ügyvédi Kamara és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság partnerségével útjára indított kezdeményezésre idén 53 fiatal nyert felvételt.
A gyermekvédelmi szimpóziummal egybekötött nyitóeseményen dr. Smuk Péter professzor, a kar dékánja úgy fogalmazott:
a Jogtudatosan legnagyobb értéke, hogy összegyűjti mindazt a tudást, amit a témában a régió jogi intézményei át tudnak adni a középiskolás korosztálynak. Elmondta, céljuk az is, hogy a diákok betekintést nyerjenek az egyetemi oktatásba, így a résztvevők a Neptun hallgatói tanulmányi rendszerben követhetik majd előrehaladásukat, a kurzus végével pedig oklevelet vehetnek át a sikeres teljesítésről.
A dékán kifejtette, az első alkalom témája – a gyermekvédelem – kiemelten fontos a jogi kar szakmai és tudományos tevékenységében. Példaként említette az egyetem győri campusán nemrég a rendőrséggel közösen megrendezett drogprevenciós napot, illetve a karon a megnyitóval egy időben zajló angol nyelvű digitális gyermekvédelmi műhelykonferenciát. Kiemelte: a témáról a különböző tudományterületek képviselőivel, döntéshozókkal és szakértőkkel közösen kell párbeszédet folytatni, bevonva a leginkább érintett célcsoportot, a középiskolásokat.
(Fotó: Adorján András/ Széchenyi István Egyetem)