Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Idén eddig 5176 lakásban csaptak fel a lángok

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A katasztrófavédelem összesítése szerint az év harmadik negyedévében kevesebb lakástűz volt, mint az első és második negyedévben. Eddig már 48 halottja és 416 sérültje van az idei lakástüzeknek.

Az év első kilenc hónapjában csaknem 70 ezer négyzetméternyi otthon égett le. A tűzoltók 422 ember életét mentették meg és 413 ember szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt. 

Ezeket az eseteket alapul véve, a tűzoltóknak átlagban 36 perc kellett a mentéshez, a leghosszabb beavatkozás kilenc és fél órán át tartott, de 1880 tüzet öt perc alatt megfékeztek.

A legtöbb lakástűz Budapesten volt, de sokszor hívták a tűzoltókat Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében is. A vidéki nagyvárosok közül Debrecenben, Szegeden, Miskolcon és Nyíregyházán kellett a legtöbbször beavatkozniuk a tűzoltóknak lakástűznél. 

Az 5176 tűzzel érintett otthon közül mindössze hétben volt füstérzékelő. Pedig hasznos, hiszen ahol volt ilyen berendezés, nemhogy tragédia, de még sérülés sem történt, és a tűz is sokkal kisebb volt. 

A leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás, vagy a fűtési rendszer hibái vezettek tűzhöz, de 689 esetben a lángok a kéményben csaptak fel, vagyis úgy nézni, hogy nem mindenki él az ingyenes kéményseprés lehetőségével.