Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött, kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért egy játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Közben a kisfiú felnőtt, s nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá. Nézzék meg Huszti Tamás történetét az adventi naptárról! https://youtu.be/sdDkudrI0bY Kellemes ünnepeket kíván, az Oxygen Media!
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mindenhol helyreállt a szolgáltatás
Minden érintett ügyfelénél helyreállította az áramszolgáltatást az E.ON Hungária csoport. A hét eleji vihar miatt a vállalat szolgáltatási területén 130 településen összesen 165 ezer...