Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Elütötte, majd 50 méteren keresztül a motorháztatőn vitte magával a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt egy a járművezetéstől eltiltott 22 éves fiatalember.

Az esetről azt írták: két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állította meg az autóst Budapesten, a III. kerületi Hídfő utcában. A férfit adatai igazolására szólították fel, de ennek nem tett eleget. A kocsi előtt álló egyik közterület-felügyelőt elütötte, majd mintegy 50 méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett.

A közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

A fiatalember elhajtott a helyszínről. Miután ismerőseitől megtudta, hogy keresik, hétfő délután jelentkezett a rendőrségen. A férfit hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés eltiltás alatt megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és őrizetbe vették.

Forrás: police.hu