A férfiegészség kerül a középpontba november 10-én a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. A Kék nap a kórházban című program előadásokkal, személyes történetekkel és hasznos tanácsadásokkal hívja fel a figyelmet arra: a megelőzés, a szűrés és a problémák elismerése életet menthet.
„Kék nap” – ez a neve a férfiegészségről szóló programnak, amelynek során a megelőzés, a szűrés fontosságára hívják fel a figyelmet Győrben. November 10-én a délelőtti program 9 órakor kezdődik a Petz-kórház C épületének aulájában. Az érdeklődők többek között a prosztatarákról, a hólyagdaganat és a prosztatadaganat kivizsgálásáról, a herék önvizsgálatának fontosságáról, valamint a prosztatabiopszia korszerű lehetőségeiről hallhatnak. Szó lesz a mozgás szerepéről, az egészséges – például mediterrán alapokon nyugvó – táplálkozásról is – számolt be róla a gyor.hu
A program különleges része lesz, hogy Medel László és Gémes Ferenc saját, korábbi betegségeikhez kapcsolódó tapasztalataikat is megosztják a résztvevőkkel.
Délután 15.30-kor, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház A1 épületének első emeleti nagyelőadójában dr. Horváth Márk tart előadást „A néma ellenség – amit tudnod kell a húgyhólyag daganatról és amit tenni tudsz ellene” címmel.
A rendezvényen a Népegészségügyi Főosztály szakemberei a népegészségügyi vastagbélszűrés menetéről is tájékoztatást adnak. Az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai szűrővizsgálati kvízzel, dohányzásról való leszokást segítő tanácsadással, valamint lelki egészség állapotfelmérésével és tanácsadással várják az érdeklődőket.
A szervezők minden férfit arra biztatnak: szánjon időt az egészségére, kérdezzen, tájékozódjon, és éljen a megelőzés lehetőségével.
(Illusztráció: Pexels)






