Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben orvosság

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vajon igaz a mondás az alkoholról?

 

Az Iowai Állami Egyetem kutatói a mértékletes és minőségi alkoholfogyasztást ajánlják. Az Obesity Science and Practice folyóiratban 2022 februárjában publikált tanulmányukkal alátámasztották, hogy a legtöbb szeszes itallal ellentétben a rendszeres borfogyasztás pozitív hatást gyakorolhat az egészségre – írta a magro.hu.

A Qubit írta meg, hogy kiemelték, hogy miközben a csontritkulás megelőzésében a fehérborok jeleskednek, a vörösborok pozitív hatása nem mutatható ki egyértelműen. Az eredményeket a UK Biobank adatbázisából kölcsönzött adatokkal támasztották alá: közel kétezer 40 és 79 év közötti személy vérképét és testösszetételét elemezték. Céljuk az volt, hogy az életkor előrehaladtával jellemzően jelentkező elhízás hátterében meghúzódó tényezőket, illetve az alkoholfogyasztás hatását írják le. Az italozásnak nem csak a gyakoriságára tértek ki. Azt is nézték, hogy milyen típusú alkoholos italokat fogyasztottak rendszeresen a vizsgált személyek.

A kutatás témája meglehetősen aktuális, hiszen az elhízás, mint probléma egyre több országot érint, és számos szív- és érrendszeri betegség, valamint mozgásszervi panasz kialakulásában játszik szerepet.

A Kanadában található hamiltoni közkórház kutatói a British Institute of Radiology című folyóiratban megjelentetett munkájukban még 2014-ben megállapították, hogy a borokkal kapcsolatban nem figyelhető meg zsírlerakódást a szervek között. Ez volt az egyik legfontosabb kiindulópontja az iowai kutatóknak.

Munkájuk során nem csak egy csoportként vizsgálták, hanem szétválasztották a különböző termékeket. Így derülhetett fény arra, hogy a vörösboros ajánlásokkal szemben inkább a fehérborok jótékony hatásai mutathatók ki. Egészségtudatossági szempontból tehát érdemes inkább a borok között válogatni.