Kezdőlap KIEMELT

Kormányinfó: Letörtük a harmadik hullámot

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Összeszedtük a legfontosabb információkat a mai Kormányinfóról. 

A járvány harmadik hullámát sikerült teljesen letörni – közölte Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a tavaly nyári adatok közelében vagyunk.  Kijelentette, hogy teljesen egyértelmű, hogy aki átesett a fertőzésen az is nyugodtan beoltathatja magát.

Elhangzott az is, hogy töblet van idehaza az oltóanyagokból. 

A magyar társadalom 54%-át beoltották már, így közel vagyunk a nyájimmunitáshoz. Gulyás Gergely ismertette, hogy 65-70 százalék közelében lehet a társadalmi védettség aránya.  

A miniszter arról is beszámolt, hogy 3,7 millió második oltást kapott személy után, a megbetegedett személyek száma 8193 fő volt. Ebből 524-en haltak meg. Ha az egész társadalom be lett volna oltva, akkor 900-an haltak volna meg a járványban. – tette hozzá. 

Az oltási igazolvány digitális verziója június 15-ig tartalmazni fogja az oltások típusát és időpontját is. Akkor lesznek egységesek a szabályok, amikor július 1-je után életbe lép az európai szabályozás is. A miniszter ismertette, eddig 12 országgal sikerült Magyarországnak megállapodást kötnie. Hozzátette, a magyar védettségi kártya alkalmas lesz a az úniós kártya kiváltására. 

Kezdődik a kárpátaljai magyarok oltása – ismertte a miniszter. Gulyás Gergely hozzátette, ők az egyetlen határon túli magyar közösség, ahol nem érhető el oltóanyag.