A Balenciaga cipő ezen aspektusa fogta meg a holland üdvhadsereget is, ami a Cloudfactoryval közösen reagált, és létrehozták a Truly Destroyed weboldalt . A honlapon a luxusmárka online shophoz hasonlóan nagyon drága cipők között lehet válogatni, azzal a különbséggel, hogy az üdvhadsereg valóban hajléktalanok által rongyosra hordott lábbelijeit lehet megvenni. A cipők termékleírásából pedig az is kiderül, hogyan kerültek abba az állapotba, amiben árulják őket.
„A divatvilág gyakran elfelejti azt, hogy az öltözködés mit jelent az emberek többsége számára. (…) Egy otthontalan elnyűtt cipőjét szembeállított egy nagy divatház termékével szó szerint és szimbolikusan is jól tükrözi a világban jelenlévő társadalmi különbségeket” – mondta a kampányról a holland üdvhadsereg kommunikációs vezetője, aki azt is hozzátette, végső soron örülnek annak, hogy a Balenciaga húzása rávilágított valódi szociális problémákra, ami most jobban bekerültek a közbeszédbe.
Koszos, szakadt és méregdrága!
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Van egy új kampány, ami felrobbantotta a netet. Koszos, szakadt cipőket árulnak, iszonyú drágán. Ha csak addig látunk, hogy a szakadt cipőket 1850 dollárért árulják, és nem megyünk tovább, akkor azt hihetnénk, hogy ez a gazdagok kifigurázásáról szól. De természetesen semmi sem ilyen egyszerű.
NEKED AJÁNLJUK
Igazi ritkaság a Magyar Közútnál
Pontosabban Úttörténeti Múzeumukban. Év végére sikeresen elkészült a kiskőrösi Úttörténeti Múzeumuk egyik különleges darabja, a Ford CS-130 mérőkocsi műszaki és esztétikai felújítása. „Az 1976-ban gyártott...