Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pár napja tett ki a Libero pelenkamárka egy posztot az Instagram-oldalára azzal a szöveggel, hogy

„Anyának lenni nem könnyű. Ha az lenne, akkor az apák is meg tudnák csinálni.”

 

 

 

 

A feltehetően kedveskedőnek szánt szöveg viszont egyáltalán nem nyerte el a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene tetszését. Az alapítvány felháborodott bejegyzésben számolt be a hirdetésként is futtatott posztról. „Van abban valami egészen döbbenetes, hogy egy svéd (!) cég hazai fióküzeme ilyen üzenettel operál.

Ez nagyon káros, mert miközben lefokozza az apát, mint szülőt, minden terhet magától értetődően az anyákra tol. Jó lenne ezt átértékelni, elvégre 2021 van.”

Egy későbbi bejegyzésben több apa kommentjét is kiemelték: „Szerintem kevés férfiasabb dolog van, mint egy kompetens apa, aki képben van a gyerek minden ügyével, és mindenben el tudja látni” – írta egyikük. Egy másik apuka pedig arról ír: „Én egész jól elboldogulok. Jó, jó, szülni nem tudtam, de minden mást igen.”

A Libero Klub válaszolt a posztra a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook oldalán:

„Üdvözöljük a cég gyors reakcióját, és reméljük, hogy lassan mindenki (de legalábbis egyre többen) kezdi érteni, hogy ahogy a rasszista vagy a szőke nős viccek, úgy az apákat a gyerekeik ellátásában gyengébb félként ábrázoló humor sincs rendben. A humor akkor jó, ha nem árt. Talán ezzel a mai tanulsággal kicsit kevesebb lesz az apa, aki furcsa pillantásokat kap, csak mert kicserél egy pelenkát a játszótéren. Ma is haladtunk egy kicsit előre, és ez az, ami számít!