Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Marvel sorozat Lokija genderfluid lesz, azaz a neme az idő folyamán változik a nő és a férfi között.

Úgy néz ki, a Marvel bővíteni szeretné az LMBTQ reprezentációját, hiszen a sorozatukban a Tom Hiddleston által alakított Loki genderfluid lesz.

A genderfluid olyan ember, akinek a megélt neme az idő folyamán változik a nő és a férfi (vagy más nemek, például intergender vagy agender) között. 

A váltás akár naponta, havonta vagy néhány évente is történhet, de egy genderfluid személy akár egyszerre több nemre jellemző tulajdonságot is mutathat. A kifejezés az angol gender (=nem) és fluid (= folyós, folyadék) szavak összetétele, ami a nemek egymásba folyására, elmosódottságára utal. 

A skandináv mitológiában és a képregényekben is genderfluid (Loki), így fontosnak érezték, hogy ezt most hangsúlyozzák is.

Tom Hiddleston elmondása szerint egyetért a döntéssel. A Loki premierje június 9-én lesz a Disney+-on.