Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Évről évre folyamatosan csökken a málna termőterülete Magyarországon, az évek óta stagnáló termésmennyiség pedig nem elegendő a hazai fogyasztói igények kielégítésére. Mindezek miatt rendszeresen érkezik import Spanyolországból, Olaszországból, sőt Dél-Amerikából is. Mint minden kertészeti terméknek, így a málnának is folyamatosan nő a fogyasztói ára, és az már most biztos, hogy idén sem várható jelentős árcsökkenés.

A rendszerváltás óta folyamatosan csökken a hazai málnatermő terület, jelenleg már csak 160-170 hektáron termesztik ezt a bogyós gyümölcsöt Magyarországon – tudta meg az Agrárszektor Hunyadi Istvántól. Hozzátette, a termésmennyiség évek óta 800-1000 tonna között stagnál, és idén is hasonló volumenre lehet számítani. Kiemelte, a magyarországi termelés nem tudja kielégíteni az igényeket, így rendszeresen érkezik import Spanyolországból és Olaszországból, de dél-amerikai áruval is lehet találkozni a boltokban azokban a hónapokban, amikor egyébként hazánkban nincs szezonja a gyümölcsnek.

Mint minden kertészeti termék, így a málna esetében is az látszik, hogy folyamatosan nő a fogyasztói ár. A málna betakarítása nagyon kézimunkaerő-igényes, a megfelelő számú, minőségű munkaerő biztosítása pedig évről-évre nehezebb és egyre nagyobb költséget jelent a termelőknek. Azt, hogy az idén milyen árakra lehet számítani, jelenleg még nem lehet megmondani, jelentős árcsökkenés azonban biztosan nem várható.

Arra is kíváncsiak voltunk, mi a helyzet a Magyarországon nemesített málnafajtákkal, mennyire vannak ezek most benne a köztudatban.

A hazai nemesítésű fajták még megtalálhatóak a termesztésben ott, ahol a klasszikus termesztési módszer szerint dolgoznak, de a termőterülettel csökkenésével párhuzamosan "kikopóban" vannak. Az új technológiás, intenzív termesztésre (mely gyakran fólia alatt történik, a növényeket pedig valamilyen edényben és közegben nevelik) már más fajtákat telepítenek azon kevesek, akik továbbra is málnával kívánnak foglalkozni

Több fajta is termesztésben van jelenleg hazánkban, a régebbi ültetvényeken még találkozhatunk a fertődi nemesítésű fajtákkal, de a brit nemesítői vonal fajtái is előfordulnak (Malling sorozat tagjai, Willamette), a modern, fólia alatti ültetvényeken pedig a modern termesztéstechnológiának megfelelő fajtákat telepítenek a termelők.

Forrás: Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmai Szervezet