Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az Amazon azon dolgozik, hogy a digitális asszisztensen keresztül tegye halhatatlanná az elhunytakat.

Az Amazonnál már nagyban kísérleteznek azzal, hogy a digitális asszisztensük, Alexa, bárki hangján meg tudjon szólalni. Ehhez pedig a tervek szerint elég lesz egy egy percnél rövidebb hanganyagot biztosítani számára. Az innováció célja, hogy így a halott rokonok, barátok továbbra is köztünk éljenek. A funkció bemutatásához a cég egy idős hölgy hangját használta fel, aki esti mesét olvasott az unokájának. A lap beszámolója szerint ezen kívül azonban további részletek nem igazán derültek ki, például az sem, mikortól tervezik széles körben elérhetővé tenni a technológiát.
A fejlesztés azonban nyilvánvaló problémákat is felvet, hiszen el lehet képzelni, milyen ízléstelenségekre ad lehetőségeket ez a technológia. A Microsoft például épp ezért szorgalmazza annak szigorítását, hogy ki hozhasson létre mesterséges hangokat, és azokat mire lehessen felhasználni.
Az elhunytak mesterséges intelligenciával való életben tartása nem új ötlet, és most nem a sci-fikre kell gondolni. 2018-ban Eugenia Kuyda, 2020-ban pedig Joshua Barbeau készített chatbotot, amin keresztül halott párjaikkal tudtak beszélgetni.