Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Megkapták bizonyítványukat az Audi Hungaria Általános Művelődési Központ végzősei

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az érettségiző diákok és a szakképzési tagozat végzősei június végén meghívott vendégek, szülők és tanárok jelenlétében ünnepélyes keretek között vehették át bizonyítványaikat, áll az intézmény sajtóközleményében.

Corinna Wesche főigazgató méltatta a tanulók szorgalmát, kitartását, és elszántságát, amelyeknek köszönhetően sikeres érettségi vizsgát tettek. Mint írják, a főigazgató szívélyes szavakkal gratulált a ballagó diákoknak és kívánt nekik boldogságot, sok sikert, valamint elismerését fejezte ki, az elmúlt három tanév, a pandémia okozta megterhelő körülményei alatt tanúsított rugalmasságukért és fegyelmezettségükért. Továbbá köszönetet mondott az intézmény fenntartójának, a tanári karnak, a szülői szervezet tagjainak és a szülőknek aktív támogatásukért. 

A 2021/22-es tanév végén az intézmény negyedik „Idegennyelvű ipari és kereskedelmi technikus” – évfolyama tett sikeres záróvizsgát. Anja Schmiedel-Paul szakképzésért felelős vezető örömét fejezte ki, hogy a kétéves duális képzést sikeres vizsgával zárták a tanulók és megkezdhetik szakmai pályafutásukat. Ehhez szerencsét, boldog és sikeres életutat kívánt nekik. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara nevében Boros Huber Mária gratulált diákoknak és tolmácsolta a kamara tudásközpontjának jókívánságait.

Az ünnepségen az érettségi, ill. szakképzési bizonyítványok, valamint nyelvvizsga bizonyítványok mellett a kimagasló eredményekért járó díjak átadására is sor került.