Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mutatjuk a túlöntözés tüneteit. Bizonyára jártál már Te is úgy, hogy alig vagy éppen túllocsoltad a növényeidet.  A víznek óriási szerepe van a zöldek esetében is, kiváltképp ezekben a kánikulai napokban. Ilyenkor a legfőbb gond éppen az, hogy gyakran túlöntözzük növényeinket.

Mutatjuk, mit tegyél, ha túlbillent a locsolókanna!

Aranyszabály: a kevesebb néha több. Mindenekelőtt nézzük, mik a túlöntözés jelei ebben. 

Sárguló leveleket és puha, kókadt növény
Hasonló, mintha kiszáradt volna, de ott a levelek nem lédúsak. Az ujjunkkal nyomkodjuk meg a föld/talaj felszínét. Ha teljesen száraz a föld felső rétege, akkor adjunk vizet.

Ne dőljünk be a sárga leveleknek!
Eleinte megesik, hogy a levelek elkezdenek sárgulni vagy éppen halványulnak. Pontosan úgy, mintha kevés vizet kaptak volna. Ilyenkor pánikszerűen elkezdünk locsolni. Ennél rosszabbat nem is tehetnénk. Mindig ellenőrizzük a talajt! Az új hajtások megbarnulnak, a levelek lehullanak, és a növényünk vagy lassan, vagy egyáltalán nem nő. Egyes esetekben még penész is képződhet, ha pedig túl sokáig állnak a vízben, akkor a gyökérrothadás sem kizárt.

Hogyan tovább, ha már túlöntöztünk?

Alapvető: tegyük egy száraz helyre, és hagyjuk abba az öntözést, amíg a talaj/föld száraz nem lesz. A terület legyen árnyékos, ez nagyon fontos. A párolgás miatti hirtelen vízveszteség sokat árt a növénynek, ha napon hagyjuk. A lankadt, elhalt részeket el is távolíthatjuk. 
Megoldás lehet az átültetés. Fokozatosan emeljük ki a növényt, ügyelve arra, hogy a szárát fogjuk meg, semmiképpen se a tetejét! A rothadt, elhalt gyökérrészeket és egyéb részeket vágjuk le róla. A cserépen legyen vízelvezető lyukacska. Érdemes friss földet beletenni, ezzel is támogatni őket.

A növényt, öntözzük meg vízzel vagy hideg kamillateával. A kamillatea enyhe gombaölőként működik. Átöltetéskor teheted őket naponta pár óráig napsütötte helyre. 

Utógondozás

Ha a növényünk „magához tért”, adjunk neki vizet, de csak akkor, ha már a talaj száraz. A különböző trágya adalékokat, tápokat az elején kerüljük, egészen addig, amíg teljesen meg nem erősödött a növényünk. 

Alapvető szabály: virág vásárlásakor, mindig kérj tanácsot az eladótól, hogy elkerüld a bakikat.