Kezdőlap KORONAVÍRUS

Orbán Viktor: Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A miniszterelnök ezekben a percekben beszél a közrádióban. Összefoglaljuk a legfontosabb részleteket. 

Orbán Viktor elmondta, ma reggelre sem hunyt el senki a vírus következtében. A miniszterelnök elmondta még a mai nap elérjük az öt és fél millió beoltottat, a holnapi napon pedig már elérheti a második oltások száma az ötmilliót. 

A kormányfő kiemelte, aki be van oltva az nagyvalószinűséggel ki marad a negyedik hullámból, de ha el is kapja a vírust könnyebben túlesik a betegségen. Ezzel kapcsolatban elhangzott, a szakemberek szerint októner körül jöhet a negyedik hullám. 

A harmadik oltás kapcsán a miniszterelnök kiemelte, Magyarországon egyelőre nem oltanak harmadszorra. Mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e a magát, és viselnie kell ennek a következményeit. – tette hozzá.

Orbán Viktor az élet újraindítása kapcsán elmondta, lassan indul meg a vírus előtti élet. Emlékeztett, amennyiben ma délutánra elérjük az öt és fél millió beoltottat, akkor az egészségügyi intézmények kivételével megszűnik a maszkhordási kötelezettség, nem kell védettségi igazolvány az éttermekbe, színházakba, szálláshelyekre. Ugyanakkor a szórakozóhelyeken, zenés-táncos rendezvényeken kötelező lesz a védettségi igazolvány. A kormányfő kiemelte, most kell egy lökést adni a gazdaságnak, hogy gyorsabban beinduljon. 

Orbán Viktor ismertette, októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Ezzel együtt pedig egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Elhangzott, 17 városban munkahelyteremtő beruházásokról döntöttek és 3 éves bérmegállapodást kötöttek állami cégekkel. Hozzátette, az árak meegfékezése miatt, ha egy bizonyos árszint felett értékesítenek, akkor az extraprofitra különadót vetnek ki. Egy bánya esetében a megnyert koncessziót egy éven belül el kell indítani, ha nem így történik, akkor elveszti az adott bánya az engedélyt.