Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Otthoni munkára fognák a karanténba került dolgozókat Ausztriában

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gazdaságban is gondot okoz a koronavírus Omikron változatának terjedése nyugati szomszédunknál. Több cégvezető éppen ezért azt követeli, hogy kötelezzék otthoni munkára a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel karanténba került dolgozókat, írja az ORF.

Wolfgang Katzian az Osztrák Szakszervezet elnöke szerint egy ilyen döntés nem lenne életszerű, ráadásul számos jogi aggályt is felvet. Egy szociális szakértő példaként említette, hogy ki és mi alapján határozná meg, mikortól számít egy tünet enyhének vagy súlyosnak. 

Az ORF cikke kitér arra is, hogy a munkáltató teljes kártérítést kap a munkavállaló állásidejéért Ausztriában, és világos, átlátható szabályokon alapul a home office törvény is. Egy nemrégiben készült tanulmány ugyancsak megerősíti, hogy az otthonról dolgozó alkalmazottak betegségük ellenére is elvégzik a feladataikat, és még csak kötelezni sem kell rá őket.