Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Konkoly Zsófi és Pap Bianka paralimpiai bajnok!

Konkoly Zsófia két ezüstérem után a 100m pillangóhoz érkezett, mely az ő fő számának számít. Rióban még bronzérmes volt ebben a számban, de a májusi Eb-n már magabiztosan nyerte a versenyt. Zsófi a jelenlegi versenyen elsőként ért a célba, új paralimpiai rekord időt elérve lett a versenyszám bajnoka.

"Az első ötven után próbáltam fölhozni magam, illetve csak az amerikai lányt láttam magam mellett, úgyhogy őt próbáltam megelőzni. Nem tudtam, hogy ennyivel mindenki előtt vagyok. Egyéni csúcsot úsztam, ami Európa- és paralimpiai rekord. Szerintem azzal is elégedett lettem volna, ha egyéni csúcsot úszok, de azért ennek sokkal jobban örülök. Ez volt az utolsó számom, örülök, hogy a végére hagytuk a legjobbat. Nagyon izgultam, próbáltam mindent beleadni és az izgalmamat átvinni az úszásra."

– mondta izgatottan Zsófi.

Pap Bianka is a legerősebb számában indult. A 100m hát előfutamában a legjobb idővel jutott a döntőbe. Bia fölényes győzelmet aratott a mezőnyben, nagyjából két testhosszal ért be a második helyezett előtt.

"Szerettem volna egy jó időt úszni és egy jót versenyezni. Valamilyen szinten bennem volt, hogy jó lenne nyerni, hiszen két éve, a világbajnokságon egy századdal kaptam ki, az nagyon fájt, illetve Rióban is ezüstérmes voltam. Csak akkor nyugodtam meg, amikor beértem, láttam, hogy jön a kanadai lány, aki messze volt tőlem, de nem akartam megnyugodni. Nagyon jó időt úsztam, a világcsúcs egyre közelebb van. Majd talán az lesz a célom Párizsra, hogy azt megközelítsem, de már így is boldog vagyok, hiszen felértem a csúcsra. Holnap van még a 200 vegyes, semmilyen elvárásom nincs, ott már csak szeretnék egy jót versenyezni, élvezni a helyzetet és most már bármi történhet. Kiskorom óta a hát áll hozzám a legközelebb és most itt vagyok."

– nyilatkozta Bianka.