Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A káresetek számában nem, de a kifizetett összegeket tekintve kirívó volt az idei viharszezon. A biztosítók május 1-je és augusztus 31-e között több mint 9,1 milliárd forintot fizettek ki vagy különítettek el kárrendezésre csaknem 95 ezer, a lakásbiztosítási szerződések alapján érkezett bejelentésre – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Közzétették az adatokat

Tavaly mintegy 6,6 milliárd, egy évvel korábban pedig 4,1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók a lakossági viharkárokra.  Az összesítés szerint 2010-től közel másfél millió lakossági bejelentésre több mint 102 milliárd forintot fizettek ki a társaságok. Idén a legtöbb bejelentés a július 9-i, valamint az augusztus 1-i viharokat követte.

A főváros mellett Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Komárom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Hajdú-Bihar megyéket, valamint Kadarkutat, Tatát, Pécset, Debrecent, Sellyét és Dunakeszit sújtotta leginkább az időjárás.

Feltűnően sok volt a jégkár; a beázások és a tetőkárok mellett a villám és annak másodlagos, indukciós hatásai okoztak kiemelt károkat. A Mabisz példaként említette, hogy Sellyén a vihar és jégverés nyomán sok épületen a teljes tetőfedés megsérült, több milliós károk keletkeztek a házakban.

A villám külön kategórát alkot

A villámcsapás okozta károk külön tételt képeznek a biztosítói statisztikákban, itt az összesítések az év első nyolc hónapjára vonatkoznak. Idén feltűnően sok, összesen 6400 ilyen kárigény érkezett a biztosítókhoz A szervezet jelezte azt is, hogy ennél jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, mert nagyjából minden negyedik ingatlannak nincs biztosítása.