Bár messze még a vége a labdarúgó Európa-bajnokságnak, a szombati nap drámája megmutatta, hogy milyen egy igazi vezér. Sokat olvashatunk arról, hogy a dán labdarúgó válogatott csapatkapitánya Simon Kjaer-nek jelentős szerepe van Eriksen életben maradásában, hiszen ő rohant oda először az összeeső játékostársához és szólt azonnal az orvosoknak, hogy baj van. Sőt. Amíg az orvosi stáb nem érkezett ki a megfelelő felszerelésekkel, addig meggyőződött meggyőződött arról, hogy ne nyelje le a nyelvét, majd megkezdte a szívmasszást.
A történetnek azonban itt még nincs vége.
Én, aki sokat nézek síugrást láttam már több bukást, súlyosat is, ilyenkor másodperceken belül az orvosi stáb mellett jön öt-hat ember két hatalmas lepedővel, hogy eltakarják a nézők, a fotósok és az operatőrök elöl az eseményt. Ezen a meccsen negyed órán át ilyen takarás nem volt. Ahhoz, hogy minél kevesebb felkavaró kép menjen ki élőben, Kjaer volt az, aki megszervezte, hogy a csapattársak álljanak sorfalat, és ne nézze az egész világ azt, hogy mi történik az újraélesztéskor. Aztán mikor már ezt is megszervezte Eriksen érthető módon sokkos állapotban lévő feleségéhez sietett, és próbálta a lehetőségekhez képest megnyugtatni.
Simon Kjaer ezután visszajött és játszott majd húsz percet aztán cserét kért. Valószínű itt jött el az a pillanat, amikor már nem dolgozott benne annyira az adrenalin, és tudta, hogy azzal lehet a csapata hasznára, ha helyette más játszik. Mert a kapitány azért vezér, hogy példát mutasson, és a megfelelő pillanatban a megfelelő döntéseket hozza olyan helyzetekben is, amire előre felkészülni aligha lehet. Az, hogy a meccs milyen végeredményt hozott, ehhez képest teljesen jelentéktelen.
