Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Igazi tavaszi zöldség! Tele van rostokkal, vitaminokkal, kalória alig van benne – és könnyű elkészíteni. Fogyókúrához, méregtelenítéshez elsőrangú választás, de hajunk, bőrünk és körmünk szépségének, egészségének megőrzéséhez is hatékonyan hozzájárul.

 Az ilyenkor természetes tavaszi fáradtság és a koronavírus-járvány okozta lelassult életünk miatt még inkább felértékelődik a spárga rendkívül magas folsavtartalma, aminek hiányában idegesebbnek, nyugtalanabbnak érezzük magunkat, fáradékonyabbak lehetünk, koncentrálóképességünk csökkenhet. Ha jól akarunk kinézni, és jól is akarjuk érezni magunkat, akkor együnk friss, hazai spárgát!

A spárga szezonja már dübörög és június közepéig tart, tehát a következő időszakban lesz alkalmunk kihasználni ezt az ókorban még elsősorban gyógynövényként fogyasztott nagyszerű zöldséget.

A spárgából alapvetően – a színe alapján – négy típussal találkozhatunk (fehér, lila, lilászöld és zöld), de nálunk leginkább a fehér és a zöld változat terjedt el. Magyarország Európában igazi spárgatermesztő nagyhatalomnak számít ebben a két fajtában.

A spárga fás szárból és puha, zsenge hajtásból áll. A spárgahajtás a legízletesebb része a zöldségnek, és bár közel 95%-ban víz, kifejezetten gazdag A-, C-, E-, K- és B-vitaminokban, folsavban, kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, illetve káliumban. A szárat jól emészthető rostok alkotják, amelyek segítik a bélműködést és az emésztést. A spárga tápanyag- és vitamintartalmának köszönhetően jótékonyan hat a keringésre, támogatja a szervezet méregtelenítését. Alacsony kalóriatartalma és vízhajtó hatása fogyókúra esetén is hasznos. Kiemelkedő mennyiségű folsavat tartalmaz, amelynek pozitív hatásait már említettük, de ne felejtsük el, hogy a folsav a kismamák számára is alapvető fontosságú. A spárgában bőven megtalálható B-vitaminok természetes eszközei egészségünk és szépségünk megőrzésének. 

Következzen egy igazán ínyenc recept, a Spárga köntösben!

Hozzávalók

  • 1 csomag leveles tészta (275 g)
  • 1 csomag zöldspárga
  • 100 g pármai sonka (vagy bármilyen füstölt sonka)
  • 150 g ementáli sajt (lehet több is, ízlés szerint)
  • 1 db tojássárgája (lekenéshez)
  • 1 kk só
  • bors ízlés szerint

Elkészítés

  1. Ezt a fajta (előre kinyújtott) leveles tésztát kényelmesen nyolc egyenlő téglalapra vágjuk.
  2. Külön-külön megtöltjük őket. Alulra kerül egy kis reszelt sajt, rá egy szelet félbehajtott sonka, majd 2 szár spárga és végül egy kis sajt.
  3. A tészta jobb felső sarkát a bal alsó sarok felé hajtjuk, megkenjük egy pár csepp vízzel, és bal alsó csücskét ráhajtjuk a letakart tésztarészre. A videóban látható módon.
  4. A kis csomagokat sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, és lekenjük felvert tojássárgájával. Durva szemű sóval és borssal meghintjük őket.
  5. Előmelegített 200°C-os sütőben kb. 15 percig sütjük, légkeverésen, ha van.