Kezdőlap KÉK HÍREK

Szabadtéri tüzek és balesetek is adtak munkát a tűzoltóknak: két emberen már nem tudtak segíteni

Csaknem hetvenszer riasztották a múlt héten Győr-Moson-Sopron megye tűzoltóit. A tűzesetek és műszaki mentések során nyolcan sérültek meg, két ember életét vesztette, írják közleményükben.

Összeütközött egy személygépkocsi és egy robogó hétfő délelőtt Mosonmagyaróváron, a Károly úton. A város hivatásos tűzoltói segítettek a mentőknek a sérült ellátásában, felitatták az útra került olajat, majd megszüntették a forgalmi akadályt. A motor vezetőjét kórházba szállította a mentőszolgálat.

Árokba hajtott és az oldalára borult kedden kora este egy személyautó Győr külterületén, a 813-as főúttól Győrszentiván felé vezető úton. A jármű kidöntött egy közvilágítási oszlopot is. Az autót vezető ember a baleset során a gépkocsiból kiesett és a jármű alá szorult. A győri hivatásos tűzoltók a szerencsétlenül járt embert kiemelték a kocsi alól és átadták a mentőknek. A sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem tudták megmenteni. Az egység visszaállította kerekeire és áramtalanította az autót, valamint közreműködött a forgalom irányításában.

Tizennyolc hektárnyi területen égett a lekaszált fű és lucerna szerda délután Tét külterületén, a Felpéci út közelében. A tűz húsz darab körbálára is átterjedt. A lángokat a győri és pápai hivatásos, valamint a győrszemerei és a téti önkéntes tűzoltók több vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el.

Szabadtéri tüzekhez riasztották a megye hivatásos tűzoltóit csütörtökön. Az 1-es számú főút 121-es kilométerszelvényénél mintegy 150 négyzetméteren égett az erdő szélén az aljnövényzet és az összehordott szemét. A győri tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat. A lébényi hivatásos tűzoltókat a markotabödögei Fő utcára riasztották, ahol húsz négyzetméteren kapott lángra a száraz fű. A lángokat az ott lakók megfékezték, a tűzoltók pedig megszüntették az izzást, parázslást. A 813. számú út mellett mintegy ezer négyzetméteren égett a tarló és a száraz fű. A tüzet a győri hivatásos tűzoltók oltották el, munkájukat a terület körbetárcsázásával egy munkagép is segítette. Győr-Sashegyen, a Boldizsár utcában az aljnövényzet és két fabódé is lángra kapott. A tüzet a győri hivatásos tűzoltók oltották el. A mentők további vizsgálatokra egy embert kórházba szállítottak a helyszínről.

Este Veszprémvarsányba, a Könyves Kálmán utca mögötti területre riasztották a pannonhalmi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltókat, ahol nyolcvan négyzetméteren égett a száraz fű. Az ott lévők megkezdték a tűz oltását, a tűzoltók puttonyfecskendőkkel és kéziszerszámokkal szüntették meg a terület izzását.

Három személyautó ütközött péntek délelőtt a 83-as főút 51-es kilométerénél. A győri hivatásos és a téti önkéntes tűzoltók áramtalanították a járműveket. A balesetben nem sérült meg senki.

Személyautó és motorkerékpár ütközött szombat délelőtt Győr határában, az 1-es főút és a Nép utca kereszteződésében. A győri hivatásos tűzoltók a motor áramtalanítását elvégezték. Az autóban nem sérült meg senki, a motorost a mentők kórházba szállították.

Személyautó és motoros ütközött vasárnap délelőtt a 84-es főút 115-ös kilométerénél, Kópházánál. A baleset következtében a motor felborult és kigyulladt. A soproni hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet és áramtalanították a személyautót. A műszaki mentésben a nagycenki és a harkai önkéntes tűzoltók is részt vettek. Az ütközés következtében a motoros a helyszínen életét vesztette. A gépjármű utasai nem sérültek meg.

Kigyulladt egy személyautó vasárnap délben az M1-es autópálya 109-es kilométerénél, Győr közelében, a főváros felé vezető oldalon. A győri hivatásos tűzoltók eloltották az égő járművet és arról az aljnövényzetre átterjedt tüzet. Az autóban ketten utaztak, ők idejében el tudták hagyni a járművet, így személyi sérülés nem történt, áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztróavédelmi Igazgatóság közleményében.