Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Fókuszban a rét – és legelőgazdálkodás

A hagyományos mezőgazdasági rendezvények iránt érdeklődők minden bizonnyal örömmel fogadják, hogy Szentlőrincen két napra a mezőgépeké lesz a terep, ugyanis a Baranya Megyei Vállalkozói Központ 2021. augusztus 10-én és 11-én rendezi meg a Szántóföldi Gép- és Technológiai bemutatót Szentlőrincen.

Ki is lehet majd próbálni a gépeket

A rendezvény fő részét a mezőgépek és technológiák működés közbeni bemutatása adja, amely ráirányítja a gazdák figyelmét a mezőgazdasági újításokra, innovációkra. A bemutatón a gépeket nem csak működés közben lehet majd megtekinteni, hanem lehetőség nyílik gépmustrára, szakmai konzultációra a gépeket bemutató cégekkel és a gépek kipróbálására is; lesz álló gépbemutató, mely további technológiai érdekességeket vonultat fel.

Étel és ital is lesz

Az első napon, kedden történik majd a regisztráció és meg is kezdődhetnek a bemutatók. A vendégeket büfével is várják, tehát nem kell attól tartani, hogy étlen-szomjan maradnak egész nap.

Fontos, hogy a gépek működése közben az esetleges baleset elkerülése érdekében mindannyian ügyeljenek a rendezvény biztonsági szabályainak betartására. Kizárólag a kijelölt területen lehet tartózkodni!  

 

Kép: magro.hu