Szolgálat a frontvonalban
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Adományok gyűjtésén és eljuttatásán túl a Győri Egyházmegyei Karitász személyes jelenléttel is segíti a határmenti Barabásnál, a Katolikus Karitász szervezésében zajló menekültfogadást. Legutóbb szervezetük igazgatója, Lőrincz Attila járt a helyszínen.
Az egy hónapja kitört ukrán-orosz háború civil áldozatait és menekültjeit társszervezeteinkkel összefogva az első perctől kezdve folyamatosan segítjük. Első lépésként február 28-án útnak indult két kollégájuk 1 tonnányi, közel 2 millió Ft értékű adománnyal, valamint részt vettek a menekültfogadó bázis kialakításában. Utóbbit szintén kollégájuk, az ezen a területen nagy tapasztalatokkal rendelkező Vadász Bálint végzi, csaknem folyamatos helyszíni szolgálatban. Az elkövetkező hetekben több alkalommal indítottak útnak egyházmegyei gyűjtésükből összegyűlt adományokat a háború elől menekülők ellátására, összesen kb. 8 millió Ft értékben. Emellett plébániai önkéntes csoportjaikból, illetve támogatóik, partnereik közül is többen jelentkeztek erre az embert próbáló, nemes szolgálatra.
Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász
NEKED AJÁNLJUK
Negyvenkilencszer vonultak múlt héten a tűzoltók
Tűzhöz, füsthöz, karambolhoz és vadbalesethez is vonultak a tűzoltók a múlt héten. Az őzzel szerencsére nem ütközött az autós, de a kormányt félrerántva az...