Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az új találmány eredményei ígéretesek, ráadásul könnyedén megvalósíthatók a meglévő textilgyártó létesítmények segítségével.

Az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatói ígéretes megoldást dolgoztak ki a szén-dioxid levegőből és gázkeverékből való kiszűrésére; a textilalapú szűrő egyesíti a pamutszövetet a szénsav-anhidráz nevű enzimmel, amely a természet egyik eszköze a kémiai reakciók felgyorsítására.
Az első laboratóriumi vizsgálatok eredményei előrelépést jelentenek a lehetséges új szén-dioxid-szűrési technológia fejlesztésében, amely csökkentheti a biomassza-, szén- vagy földgázerőművek szén-dioxid-kibocsátását.
A kutatók úgy vélik, felfedezésük megkönnyítené ezt a lépést a többi javasolt megoldáshoz képest, bár a szűrő méretét jelentősen meg kellene növelni.
„Ezzel a technológiával a forrásnál akarjuk megállítani a szén-dioxid-kibocsátást, jelenleg pedig az erőművek jelentik a kibocsátás fő forrását. Úgy gondoljuk, hogy módszerünk fő előnye a hasonló célú kutatásokhoz képest, hogy könnyedén megvalósíthatók a hagyományos textilgyártó létesítmények használatával”