Az amatőr és profi sportolókat váró rendezvényt tavaly indították útjára, az idei lesz tehát a második verseny. Szupersprint távú és csapat váltó országos bajnokság is ez egyben.
A II. Kistri Triatlon Fesztivál célja, hogy a triatlon, mint a jövő sportja, mindenki számára átélhető élménnyé váljon. A szervezők a magas színvonalú versenyek mellett különleges élményprogramokat is biztosítanak a résztvevők és a nézők számára.
Az ikrényi wakeboard pálya körül tartott versenyre elsősorban utánpótláskorúakat várnak a profi kategóriákban, a hazai triatlon történetében először itt rendezik meg a szupersprint távú országos bajnokságot is, de már ennél a számnál is fókuszálnak az egyik fő célra:
nem csupán a leggyorsabb triatlonisták küzdenek meg az országos bajnoki címért, hanem a sportágat kipróbálni vágyók is biztonságos körülmények között tehetik próbára magukat.
A legjobbak tehát szupersprint távon állnak rajthoz, míg a legkisebbek az aquakid futamban mutathatják meg tehetségüket. A szupersprint versenyről Kiss Gyula, a KisTri Team SE alapítója és vezetője elmondta, 300 méter úszából, 9 kilométeres kerékpározásból és 2 kilométeres futásból áll, fél órán belül várhatóan célba érnek a sportolók. Az egykori triatlonista komoly versenyre és eredményekre számít.
A kezdők és amatőrök számára a „Próbáld ki a triatlont” futam kínál lehetőséget, idén pedig bemutatkozik az Én-Te-Ő típusú váltó, ahol csapatban is indulhatnak a résztvevők.
Szieber Ákos, a Magyar Triatlon Szövetség operatív igazgatója a tavalyi 830-as nevezői létszám után (ezzel az országban a második legnagyobb verseny volt már a debütálásakor az ikrényi gála) idén ezer indulót céloztak meg. A pályán – épp a tavalyi tapasztalatok – okán valamelyes változtattak, de alapvetően nem lesz másmilyen, mint 2024-ben volt.
A verseny is kétnapos marad:
Első nap: utánpótlás versenyzők ranglistaversenye és szupersprint távú országos bajnokság, céges csapatváltó kupa.
Második nap: csapat váltó országos bajnokság.
Németh Tamás Ikrény polgármestere ismételten kéri a helyiek türelmét erre a két napra, de nagyobb fennakadásra nem kell számítani. A versenyzők és a vendégek parkolhatnak majd az ikrényi tó parkolójában, de érdemes számolni azzal, hogy aki csak szurkolni szeretne, annak is meg kell venni a srandbelépőt, ha a bentről kívánja követni az eseményeket (ez tavaly is így volt).
A rendezvényen bemutatták a triatlon szövetség most megjelentetett mesekönyvét Lépd át a lehetetlent! címmel. A vásárlási lehetőségekről és a versenyről további részleteket ígérnek még a szervezők a triatlon.hu oldalon. A versenyt jövő hétvégén rendezik, nevezni szerdáig lehet, a témára hasznos információkkal (útzárral például) még visszatérünk.
Fotó: Facebook/kistrifesztival