Vigyázzunk gyermekeinkre, óvjuk őket az internetes ragadozóktól!
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A pandémia okozta lezárások és bezárkózások egyre több, és fiatalabb gyereket tesznek ki az internetes ragadozók jelentette veszélynek.
És, hogy mit lehet tenni ez ellen? A szakértő arra biztatja a szülőket, hogy beszélgessen a gyerekeikkel az internet veszélyeiről, nyíltan beszéljenek a netes szexuális zaklatásról is, és fektessenek internethasználati alapszabályokat. Emellett azt is kiemeli, hogy mennyire fontos ismeri azokat a programokat és platformokat, amiket a gyerekek használnak, valamint tisztában lenni azokkal az eszközökkel, amikkel segíteni lehet a gyerekek biztonságos internethasználatát.
NEKED AJÁNLJUK
Hatalmas bűnszervezet: hitellel és pályázati pénzzel csaltak a vád szerint
Hatvanhárom személlyel szemben emelt vádat az ügyészség, akik álláspontja szerint bűnszervezetben követték el a költségvetési csalást. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni...






