Gyermekvédelmi zöld szám indult. Augusztus 1-jétől a 112-es segélyhívószám tárcsázásakor – ha valaki a jelenlegi, vagy múltbeli gyermekvédelemben élt/élő gyermeket ért abúzus gyanújával kíván bejelentéssel élni – a Hívásfogadó Központ operátora a beszélgetésbe bekapcsolhat egy ügyeletben lévő gyermekvédelemi szakembert is.
A rendvédelem és a gyermekvédelem együttműködésében megvalósuló program rendezett körülmények között segít mindenkinek letenni a múltbeli terhét, azért, hogy a gyermekvédelemben rend legyen és nyugalom.
A 112-re sms-t is lehet küldeni, a hallássérültek mobilapplikáción is tehetnek bejelentést, emellett a gépjárművekbe épített segélyhívó rendszer jelzései, vagy a Gondosóra program jelzései is ugyanide futnak be.
Az osztályvezető kiemelte: technikailag felkészültek a gyermekvédelmi szakemberek bekapcsolására, és megfelelően kiképezték az operátorokat is az új funkció elindításához.
(forrás: pexels)