Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának munkatársai várják az alkotni vágyó fiatalok pályaműveit. 

A „Nagyi szerint” című rajzpályázat a program egyik kiemelten fontos célját: az iskolások élelmiszerpazarlás megelőzésére és az élelmiszerbiztonságra vonatkozó tudatosságának növelését támogatja.

Az általános iskolások és gimnazisták alkotásainak beküldési határideje július 25.
A pályázatra három korosztályban lehet nevezni: alsó tagozat, felső tagozat, középiskola.
A legkiemelkedőbb pályaművek készítői értékes díjakban részesülnek, alkotásaikkal pedig egy utcatárlaton a nagyközönségnek is bemutatkozhatnak.

A nagyszülőkkel való közös főzések alkalmával a gyerekek megismerkedhetnek az alapanyagokkal, a konyhai eszközök használatával, valamint a mérés és adagolás fontossága mellett a higiénia jelentőségével is. 

Ezek az élmények nemcsak a problémamegoldó és időbeosztási képességüket, valamint a kreativitásukat fejlesztik, hanem egyúttal hozzájárulhatnak az egészséges és fenntartható táplálkozási szokások, valamint az étel iránti tisztelet kialakulásához is.

A Maradék nélkül program munkatársai szeretnének minél több gyermeket és fiatalt arra biztatni, hogy a nyári szünetben rajzaikon keresztül mutassák meg, milyen személyes élményeket, tanítást kaptak nagyszüleiktől a konyhai praktikák, különösen az élelmiszerpazarlás csökkentése kapcsán.

A szakmai zsűri díjazottjai értékes jutalomban részesülnek, továbbá a hivatal a közönség kedvencei és a legaktívabb iskola részére is ajándékkal készül. Mindezek mellett pedig a legkiemelkedőbb alkotásokból idén is utcatárlat nyílik a Nébih II. kerületi központjában.

A rajzpályázatot a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szakmai partnerként, több vállalkozás pedig tárgynyereménnyel támogatja. 

A részletes felhívás a Maradék nélkül program honlapján érhető el.

/Nyitókép: A verseny tavalyi győztesének, Németh Éduának a rajza./