A próbák éve -2020

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A világjárvány mindent és mindenkit próbára tesz, főleg az emberi ,baráti kapcsolatokat, hát még ha  országhatárok is akadnak közben és vagy ezer kilométeres távolság.

Ezt  a próbát is kiállta az az igazi baráti kapcsolat, melynek eredményét a Vásárosfalui Linkó Faluházban láthattuk egy Erdélyi képzőművész tábor kiállításának megnyitóján.

Az Erdélyi Balánbányai Egyeskő alkotó tábor már évek óta egyre több szállal kötődik a Nyugat-Magyarországi régióhoz.

A kezdetek Sopronból indultak, a Panoráma Világklub és a Sopron Segít Alapítvány közös karácsonyi akciójával  2015 karácsonya előtt, amikor is Torockó, Felvinc ,Csíkszentdomokos, Gyimesfelsőlok után találkoztunk a balánbányai 1-es Iskola tanáraival. Itt került szóba, hogy a román többségű városkába a mieink az iskola fennmaradásáért küzdenek, évek óta nincs olyan rajztanáruk, akivel a gyerekek nyári táborát megoldják. Balánbánya a Gyilkos-tó Nagyhagymás Nemzeti Park kapuja, az igazi Erdélyi hegyek országa, amelynek legmagasabb pontja az Egyeskő szikla, a csodák és legendák birodalma. Aki egyszer eljut ide, annak örökre itt marad a szívének egy darabja, amiért mindig vissza fog térni, bárhonnan is. Mi is így jártunk. A három fős csapat egyik tagja, Rozmán Zoltán festő-tanár( a kellő mennyiségű áfonya üdítőital) és a lehetőség hatására,hogy tenni tudunk a gyerekekért,elvállalta  az Egyeskő Tábor művészeti vezetését.

2016 Húsvétkor már egy népesebb csapat érkezett, hogy a részleteket megbeszéljék, mert bekapcsolódott a szervezésbe Mihály Csaba ,a Botorka Kulturális Egyesület vezetője és mi oldalukon a Sopronhorpácsi Általános Iskola igazgatója Varga Hajnal és lánya Molnár Mercédesz szobrász művész. A kisbuszt Talabér Jenő Sopronhorpács polgármestere biztosította a számukra. Aztán még egy egyeztetés a Csíksomlyói Búcsú alatt, és júliusba  elindult a Tábor az itteni gyerekek- Sopronhorpács,Ágfalva,Sopron- és a balánbányaiak részvételével.A tábort Rozmán Zoltán és Molnár Mercédesz vezette. Az eredmény pedig magáért beszélt, hiszen azóta minden évben megszervezzük a tábort, egyre nagyobb létszámmal és fokozódó érdeklődés mellett. Ennek egyik eleme a táborzáró kiállítás, aminek anyagát sikerült Sopronban is bemutatni a Soproni Képzőművész Kör rendezésében először a Várkerület Galériában,- Füzi Edit titkár segítségével- később a Szt.György utcába  Macskakő galériában. Itt már vendégül látták a Botorka csapatát is.

Bekapcsolódott a szervezésbe Barcza Attila Sopron és környékének parlamenti képviselője, Filep Gyula a Szent Benedek Idősek Otthonának vezetője – ő szerzett buszt az első táborhoz.

Valamint a környék településeinek iskolái és Önkormányzatai – köztük Vásárosfalu Polgármestere Molnár Sándor és a kultúrház igazgatója Tompáné Balogh Mária is.

2018 -19 -be már a Vásárosfalui falubusz is beszállt az utaztatásba, és természetesen Vásárosfaluiak is már részt vettek a táborban.

Az idei évre tervezték egy alapítvány létrehozását, mert már igény merült fel egy gyermek és egy felnőtt tábor szervezésére is, és már szintet kell lépni.

Minden a tervek szerint haladt,amikor megérkezett a járvány, és eljött a próbák éve.

A nyári tábor idején tetőzött Erdélyben az első hullám, tehát nem kockáztathattak. A második lehetőség ősszel lett volna, a felnőtt tábor, de ezt már nem engedte meg a csapat, hogy kimaradjon, pedig a helyzet rosszabb volt mint előtte..

Szabó Annamária tanárnő Orbán Lóránt igazgató és Mihály Csaba a Botorka egyesület vezetője megszervezték résztvevőket Rozmán tanár úr pedig online vezette az alkotást.

És sikerült, hiszen ennek  eredményét láthatjuk a Vásárosfalui kiállításon. Az összetartozás kiállta a próbát, és már szervezzük a jövő évet, mert történhet bármi míg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk.

Forrás: Vásárosfalui Linkó Faluház