Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Sportcsarnok épülhet Csornán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A csornaiak régi álma valósulhat meg a Kocsis István Sporttelepre tervezett sportcsarnok építésével. A kormány az előkészítő munkákra 212 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a városnak. Nemcsak klasszikus csarnokként működne a létesítmény, egyfajta közösségi helyszínnek is szánják az épületet. – ezt Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő jelentette be a közösségi oldalán.

” Az önkormányzat kijelölte már a helyszínt is a Kocsis István Sporttelep területén, a betonos kézilabdapálya és sportbüfé helyén épülhet majd a sportcsarnok. A 212 millió forintot az előkészítésre, tervezésre fordíthatja a város, és aki a helyszínt ismeri, tudja, hogy az építkezést bontás is megelőzi. Amint ezek a folyamatok lezárulnak és a szükséges közbeszerzési eljárásokat is lebonyolította az önkormányzat, kérjük majd a kormányzatot, hogy lehetőség szerint százszázalékos mértékben támogassa a sportcsarnok megépítését is. ” – tette hozzá a kormánybiztos.

 

A tervek és az elképzelések szerint nemcsak klasszikus sportcsarnokként működne a létesítmény, hanem egyfajta közösségi helyszínt is szeretnének kialakítani, amely rendezvényeknek, szabadidős tevékenységeknek is helyt adhatna. A remények szerint a legkisebbektől a legidősebb korosztályig mindenki ki tudja majd használni a multifunkciós sportcsarnok adta lehetőségeket.