Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

A város nem pályázik

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A városvezető hozzátette: azt tervezték, hogy a védőgázos húsárut előállító Kapuvári Bacon Kft. tevékenységére alapozva, kizárólag a feldolgozásra és a csomagolásra összpontosítva, mintegy 140 emberrel indítanák újra az üzemet. Így is „nehéz lett volna a nyereséges működést biztosítani”, de a vágás felújítása esetén „egyértelműen átfordulna veszteségesbe” a működés – hangsúlyozta.
    Hámori György hozzátette: csak az újraindítás költségeit 1,2 milliárd forintra kalkulálták, miközben Kapuvár idei költségvetése 1,9 milliárd forintos főösszeget mutat. A polgármester hozzátette: tudomásuk szerint van komoly érdeklődő az üzemre, abban bíznak, hogy az tartósan üzemeltetni is tudja a gyárat. 
    A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság a felszámolást. A Kapuvári Hús Zrt. szeptemberben állt le, felszámolását októberben rendelték el. Azóta mindkét társaság elbocsátotta alkalmazottait. 
    A december eleji hitelezői tájékoztatón az hangzott el, hogy a dolgozók járandóságának teljes kifizetésére akkor van matematikai esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit. Ezen felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartanak nyilván. A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. Ehhez járul egy első fokon megítélt, de a fellebbezés miatt nem jogerős, másfél milliárdos adóhatósági bírság. 
    Az e hónap eleji közzététel szerint május 3-ig tehetnek ajánlatot a felszámolási eljárásban a kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára az érdeklődők a cégközlönyben megjelent nyilvános pályázati kiírás szerint. 
    A Kapuvári Hús Zrt. irányára nettó 1 milliárd 611 millió forint, amiből a működéshez szükséges berendezések 595 milliót tesznek ki. A részvénytársaság tulajdonában lévő, annak telephelyén működő Kapuvári Bacon Kft. eszközeit 452,3 millió forintért hirdették meg. 
    A beadási határidőt követően 15 napon belül értékelik az ajánlatokat, s amennyiben ezek között 10 százaléknál nem lesz nagyobb az eltérés, akkor nyilvános ártárgyaláson dőlhet el a vagyon sorsa. A hónap közepén arról beszélt az MTI-nek Jendrolovics Pál Péter, a Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa: nincs műszaki akadálya a kapuvári húsgyár újraindításának. Kiemelte: a két társaság ingatlanjaira és gépeire közös és egyeztetett eljárásban keresnek vevőt. Ennek az a célja, hogy az eredeti funkciójának megfelelően és a városban folytatódhasson a húsipari tevékenység, egyúttal a magasabb arányú hitelezői kielégítés követelménye is az együttes eladás mellett szól.

(MTI)