Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

A WHB képzési rendszere széleskörű gyakorlati tudást biztosít a fiataloknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A duális képzés lehetőséget nyújt a jövő építészei számára, hogy egyetemi tanulmányaikkal párhuzamosan gyakorlati oktatásban is részesüljenek.

A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. karitatív tevékenysége mellett a jövő szakembereinek képzésében is komoly szerepet vállal. Ennek szellemében csatlakozott a cégcsoport is a győri Széchenyi István Egyetem duális képzési programjához.

A duális képzés egy olyan oktatási forma, amelynek keretében a hallgatók az egyetemi tanulmányaikkal párhuzamosan gyakorlati oktatásban is részesülnek egy szakmabeli cégnél.

Így nemcsak tanulnak a leendő szakmájukról, de dolgoznak is benne – hisz, mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert. Ennél azonban széleskörűbb társadalmi és szakmai hatásai is vannak a programnak.

Ahogy Paár Attila a cégcsoport tulajdonos − ügyvezető igazgatója összefoglalja: a duális képzéssel mindenki nyer.

A még kevésbé elterjedt oktatási forma a haladó gondolkodású vállalatoknál már sikeresen működik, hiszen minden érintettje számára hordoz hozzáadott értéket.

A győri Széchenyi István Egyetem által meghirdetett duális képzésre kezdetben négy hallgató nyert felvételt: Barabás Zsolt, Pákozdi Ferenc, Tóth Barnabás, Tóth Bence, majd a második félévben csatlakozott ötödikként Mózes Katalin is.

duális

A hallgatók az első évben kezdésként megismerkedtek az ArchiCad tervező programmal, amit ma már egyre hatékonyabban használnak. Sajnos a COVID világjárvány az ő életüket is nagyban befolyásolta, ezért a tavaszi félévben nem tudták a megtervezett munkát befejezni.

Az első nyári gyakorlatuk során először önállóan a győri ETO Park felmérését végezték, majd a szintén győri ETO Hotellal folytatták, ezt követően pedig a felmérések 3D modellezése volt a feladatuk.

A nyári gyakorlat után egyikőjüket áthelyezték a kivitelezés részlegre, jelenleg is a szegedi Multifunkcionális Sportcsarnok munkálataiból veszi ki a részét. Helyére érkezett Pardi Kristóf egyetemi hallgató társuk, aki már ideérkezése előtt is járatos volt a cég által használt tervező programban. Jelenleg több olyan kisebb munkát végeznek, mint a mennyiségkimutatások, és a 3D modellezések.

Mindezek mellett a hallgatók aktívan részt vehetnek a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. szabadidős közösségi programjain is.

Többen közülük részt vehettek olyan, a WHB által támogatott sportprogramon, mint a Budakalászon a Lupa-tónál megrendezett Lupa Beach Run futóverseny, ahol a WHB színeiben futva nagyon szép sikereket értek el: Tóth Bence korosztályában második, míg Barabás Zsolt a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A jövőbeli terveikről így vallanak a hallgatók:

„Terveink szerint még több mint két évet szeretnénk a WHB cégcsoport kötelékein belül tevékenykedni, mint duális gyakornokok.”

„Ennek a képzésnek számos előnye van, például, hogy olyan programokkal is megismerkedünk, amelyeket az egyetemi képzés folyamán nem tudunk elsajátítani. Továbbá a későbbiekben, az egyetem elvégzése után, számos olyan munkalehetőség nyílik meg számunkra a tapasztalataink végett, melyekre friss diplomás társainknak nincs lehetőségük.”

„Minden alkalommal szívesen jövünk, mert nagyon segítőkész kollégák vesznek minket körül, akik a nap minden egyes percében rendelkezésünkre állnak, akármilyen kérdéssel fordulunk hozzájuk.”

Az innovatív képzési rendszer hozzájárul a szakmai színvonal növeléséhez

S hogy mit üzennek a fiatalabb korosztálynak, akik a jövőben egyetemi képzésben tervezik folytatni tanulmányaikat?

„Nagyon jó szívvel, melegen tudjuk ajánlani a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. által hirdetett duális képzést. Rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodhattok a szakma különböző területein belül, illetve egy szuper CSAPAT tagjai lehettek!”

A duális képzésben való vállalati részvétel fontosságáról Paár Attila tulajdonos – ügyvezető az alábbi gondolatokat fogalmazta meg: „Abban bízom, hogy a jövőben jobban elterjed iparágunkban ez a gyakorlat, mivel hozzájárul az általános szakmai színvonal növeléséhez, ami közös érdekünk. Szeretnénk több elhivatott és kompetens fiatalt a látni az építőiparban, ezért szívesen vállalunk szerepet a képzésükben is.”

Forrás: magyarepitok.hu