Kezdőlap KÉK HÍREK

Baleset a körforgalomban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr-Moson-Sopron megyében a rendőrök három személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az elmúlt 24 órában.

Győrben, a Szent Imre úton közlekedett személygépkocsijával 2021. február 24-én 18 óra körül egy 62 éves győri nő. Haladása során, a Szauter úton lévő körforgalomba úgy vezette be gépjárművét, hogy az Állj! Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget a körforgalomban szabályosan haladó Audi típusú személygépkocsinak, amelynek során azzal összeütközött. A balesetben a vétlen sofőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét a körforgalom fontos szabályaira:

  • a körforgalmat minden esetben előre tábla jelzi,
  • elsőbbsége van annak, aki már bent van a körforgalomban,
  • behajtásnál nem, de kihajtásnál irányjelzőt kell használni.

Kérjük a járművezetőket, hogy körültekintő módon, az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezessenek és tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

Forrás: police.hu