Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A felújítás után visszatért Pannonhalmára és ismét régi pompájában ragyog az 1778-es években készült Corte-orgona. Sokat látott restaurátorok számára is kihívás felújítani egy ilyen hangszert. 

A hangszert Bors László és Bartis Szabolcs orgonaépítők restaurálták és állították vissza eredeti, barokk kori állapotába. A mesterek április 29-én a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban szerelték össze és hangolták be a megújult orgonát, amely két, még nála is korosabb társával együtt szólal majd meg május 18-án, az Orgonák Éjszakáján. Kattintson a kiemelt szavakra és olvassa el a háromszáz éves orgona történetét!

2002-ben már átesett egy felújításon, és utána 10 évig szolgált szentélyorgonaként a bazilikában.

Ezúttal a szerkezeti elemek egy részét kellett újraépíteni, kijavítani, továbbá új levegőrendszert alakítottak ki a szakemberek, és a sípok közül is többet restauráltak, cseréltek. A felújításnál azt tartották szem előtt, hogy a hangszert eredeti állapotába állítsák vissza, azaz úgy, ahogy mintegy 250 évvel ezelőtt megépült. Elbontották a később hozzáépített pódiumot és ülést, így a művészek – ahogy a barokk korban is – állva szólaltathatják meg a hangszert.

A Corte-orgona építőjéről, Corte Józsefről kapta a nevét. A hangszert 1778-ban egy budai ferences szerzetes Fiala Vazul rendelte meg, és miután akkor Corte volt Buda egyetlen orgonaépítő mestere, feltehetően az ő keze munkája.

Szöveg és fotó forrása: pannonhalma.hu