Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A győri adventi vásárban hangolódtak az Egyetem magyar és nemzetközi hallgatói

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A karácsonyvárás az év egyik legszebb időszaka Győrben, amely kiváló alkalmat biztosít a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak is a kikapcsolódáshoz a vizsgaidőszak kezdetén. Az ünnepi hangulat magával ragadja a belváros fényeit és az adventi vásárt először megtapasztaló, de a forgatagot már többször átélt hallgatókat is, érkezzenek akár Somogy vármegyéből, akár Mexikóból.

A somogyi vármegyeszékhelyről, Kaposvárról érkezett, gólya ösztöndíjas Dóczi Eszter első évét tölti a Széchenyi István Egyetemen, így újdonságként hatott rá Győr nagyszabású adventi vására és ünnepi díszvilágítása. A gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató számára fontos a karácsony, amit minden évben családjával és barátjával közösen tölt.

„Most, hogy itt vagyok az egyetemen, ritkábban találkozhatom a szeretteimmel, így az év végi ünnepek idején szeretnék minél több időt együtt lenni velük” – mesélte a hallgató, aki azt is elárulta, hogy karácsonykor a közös családi tevékenységek közé tartozik a társasjátékozás, a misén pedig kiskora óta részt vesz szüleivel. Az egyetemre érkezve újabb elemmel bővült az ünnepi programok sora. „Nagyon szépen kivilágított a város, és amikor időm engedi, barátaimmal szívesen ellátogatunk az adventi vásárba kürtőskalácsot enni, vagy egyszerűen csak sétálni egyet” – tette hozzá, aki úgy véli, a karácsony különleges üzenetet hordoz, amit nem szabad szem elől téveszteni. „A karácsony számomra egyet jelent a szeretet ünnepével; ilyenkor felértékelődik mindaz, aminek egész évben jelen kellene lennie. Igyekszünk meglepni egymást, minél több időt tölteni családunkkal, és számomra ez a legfontosabb” – foglalta össze.

A Széchenyi-egyetem Mexikóból érkezett stipendium hungaricum ösztöndíjas hallgatója, Diana Nuñez szintén először élhette át a győri adventi hangulatot. Az ellátásilánc- menedzsment mesterszakos fiatal szeptemberben érkezett, és számára eddig Mikulás ünnepe és a karácsonyi vásár is ismeretlen volt, hiszen hazájában mások a hagyományok.

„A karácsonyi vásár egyszerűen lenyűgöző! Nagyszerűek a fények, és rengeteg program várja az idelátogatókat. A faházaknál számos tradicionális ételt is megkóstolhatok, még jobban megismerhetem a magyar ízeket és szokásokat” – árulta el Diana, akinek a forralt bor is igazi kuriózum volt, ezért a városban sétálva szívesen megiszik egyet barátaival. A közép-amerikai fiatalnak sokat jelentenek ezek a pillanatok, hiszen az idei karácsony más lesz számára, mint az eddigiek. „Magyarországon leszek az ünnepekkor, a családom társasága nélkül. Most értettem meg, hogy a legfontosabb a szeretteinkkel együtt töltött idő, a közösen átélt pillanatok varázsa” – fogalmazott.

Szladik Míra személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási mesterképzésen tanul a Széchenyi-egyetemen, és a második évét tölti Győrben. A Komárom-Esztergom vármegyei Nyergesújfaluból származó hallgató így már korábban is megtapasztalhatta a győri advent sokszínűségét, mégis újra ámulattal töltik el a programok és a fények. Különösen a koncerteket keresi, hiszen számára a karácsony és a zene szorosan összefonódott az évek során.

„Zenész családból származom, és minden karácsonykor több helyen lépünk fel az iskolai programoktól a falukarácsonyokig” – mondta. Neki is a családjával eltöltött minőségi idő a legfontosabb ilyenkor. „Általában szűk családi körben ünneplünk, amikor nyugodtan élvezhetjük egymás társaságát. A legjobb, hogy mindenki ki tud kapcsolni egy kicsit a megállás nélküli munkanapok és kapkodás világában. Alkalmunk van végre ténylegesen figyelni a másikra, és természetesen a régi vidám történetek felelevenítése sem hiányozhat” – fogalmazott.

Hozzátette, az egyetem szomszédságában lévő győri belváros minden korosztálynak tartogat valamit ilyenkor. Kiemelte a vasárnapi gyertyagyújtásokat, amelyek még varázslatosabbá teszik a hangulatot. Az izgalmas forgatag után a karácsony nyugalma, a családdal együtt töltött idő teszi teljessé számára ezt az időszakot.