Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A győzelemre hajtanak a Formula Student győri csapatai

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szintet léptek tavaly a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapatai: az Arrabona Racing Team (ART) által épített és SZEngine-motor által meghajtott autó mindhárom nagy versenyen a dobogón végzett, ezzel felzárkózott a legszűkebb világelithez. A tagok a győzelmet tűzték ki következő célul. 

A fejlesztéseknek köszönhetően a jármű teljesítménye idén tovább javult, miközben sokat léptek előre megbízhatóság terén, közölte a Széchenyi István Egyetem. A csapatok a győzelmet jelölték meg következő lépcsőfokként, és ennek érdekében jelentős fejlesztéseket hajtottak végre: a megépített ART_X autót és a SZEngine-23 motort pedig közös rendezvényükön mutatták be a nagyközönségnek. 

A konstrukciós vezető az új járművel kapcsolatban elmondta, a tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak a motor hűtésére, amivel tavaly sok problémájuk akadt. Olyan oldaldobozt terveztek, amellyel két oldalról jelentős tömegáramot kap a hűtőközeg, így a levegő át tudja öblíteni a motorteret. Tóth Imre hozzátette: a hűtőradiátorok kikerültek a pilóta mellé mindkét oldalra, szimmetrikus elrendezésben. A terebélyesebb karosszéria a tavalyival megegyező, sőt azoknál némileg jobb aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkezik, a leszorítóerőt enyhén növelni is tudták. 

A hallgatók újratervezték az autó karosszériáját is, amelynek markáns átalakítását szintén elsősorban a hűtőrendszer bevezetése indokolta, emiatt a pilótafülkét i szűkíteni kellett. A hátsó szárny állíthatóvá vált, azaz a Forma–1-ből is ismerős DRS rendszer segítségével az autó teljesítménye növelhető tempós kanyarokban és egyenesekben, áll az intézmény sajtóközleményében.

Az autó szívét jelentő SZEngine-motorról a SZEngine csapat konstrukciós vezetője azt mondta: céljuk a megbízhatóság javítása és a teljesítmény további növelése volt. „Idén tovább tudtuk fokozni a motor teljesítményét: már eléri a nyolcvan lóerőt, ami Formula Student-sorozatban magas értéknek számít. Ez egyrészt kompressziónövelésből adódik, másrészt a szívórendszerünk magas fordulatszám-tartományokra való optimalizálásából. A fojtószelep tömegével rengeteg spóroltunk, így mintegy hatvan százalékos tömegcsökkentést tudtunk elérni” – fogalmazott Szőcs Bence.

Idén az ART és a SZEngine közösen három versenyen vesz majd részt: július 22. és 27. között az osztrák, augusztus 1. és 6. között a magyar, augusztus végén pedig a horvát futamon.

Forrás/fotó: Széchenyi István Egyetem