Kezdőlap KÉK HÍREK

A jogsi miatt állították meg, ám előkerült a drog

Győrben bukott le egy 33 éves, akinek autójában kábítószert találtak, és a gyorsteszt kimutatta, hogy nemcsak ő, de a felesége is fogyasztó – derült ki a rendőrség közleményéből.

A készenléti rendőrök Győrben intézkedtek azzal a 33 éves férfival szemben, aki halmozta a jogsértéseket. A győri egység járőrei szeptember 26-án délben figyeltek fel egy gyanús autóra, amely az Ipar úton haladt. Közelebb érve látták, hogy négyen utaznak benne, két férfi és két nő. A sofőrt korábbi intézkedéseik okán már ismerték, és tudták, hogy nincs jogosítványa.

Intettek neki, hogy húzódjon félre, majd ahogy ellenőrizték, a győri illető nagyon zavartan és furcsán viselkedett. A rendőröknek semmilyen okmányt nem tudott átadni. Lekérték az adatait a Tevékenységirányítási Központon keresztül, és kiderült, hogy a bíróság 2025 áprilisáig eltiltotta a vezetéstől korábbi engedély nélküli autózás miatt. Egyre idegesebb lett, és folyamatosan a környező utcákat figyelte, ezért a járőrök megbilincselték, majd ruházatátvizsgálást követően a szolgálati autóba ültették.

Amikor átvizsgálták a kocsiját, a jobb első ülés alól egy olyan vászonzsák került elő, amiben alufóliába csomagolt, zöld nővényi törmelékkel teli műanyag doboz volt. A sofőr elmondta, hogy a drog az ő tulajdona, mivel kábítószer-használó. Elismerte azt is, hogy a vezetés megkezdése előtt is fogyasztott belőle.

A rendőrök azonban az autó utasait is ellenőrizték és kiderült, hogy a sofőr felesége szintén drogfogyasztó. A 30 éves nő hátizsákjában – ami a csomagtartóban volt –, simítózáras nejlontasakban szintén alufóliába csomagolt, kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Ő is elismerte, hogy párjával együtt rendszeresen fogyasztják a kábítószert. A másik két utasnak nem volt tudomása a drogokról.

A készenléti rendőrök mind a sofőrt, mind a feleségét előállították mintavételre, a gyorsteszt kimutatta a fogyasztást. A Győri Rendőrkapitányságon kábítószer birtoklása miatt indult eljárás kettőjükkel szemben.