Hallhattunk már korábban műanyagot felfaló baktériumokról, valamint spanyol csigát elfogyasztó futókacsákról, ezúttal pedig a sokaknak kellemetlen tüneteket okozó parlagfű természetes ellensége került középpontba, amellyel épp most ismerkedik a tudomány világa.
A parlagfű-olajosbogár azért lehet fontos, mert ahogy a neve is mutatja, előszeretettel fogyasztja a parlagfüvet, elsősorban a levelét, ha azonban elég sok bogár van, akár a növény szárát és a virágát is képes elpusztítani, ami sokaknak jelenthetne hatalmas megkönnyebbülést.
Erről Keszthelyi Sándor számolt be, aki szerint ez a tulajdonsága igazán hasznossá teheti a latinul Orphaella communa névre keresztelt, sárgásbarna színezetű, csíkos páncélú ízeltlábút.
A rovart először 1986-ban figyelték meg Észak-Amerikában, majd néhány évtizede a világ egyéb tájain is észlelték, Magyarországon pedig egyelőre csak a főváros környékén, 2020-ban dokumentálták a megjelenését.
A kis exkavátor bogár felfalja a parlagfű minden részét!
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Keszthelyi Sándor, a MATE Kaposvári Campusának egyetemi tanára szerint a rovar előszeretettel fogyasztja a parlagfüvet, amelynek a levelét, a szárát és a virágát is képes elpusztítani.
NEKED AJÁNLJUK
Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc
Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a miskolc.hu oldalon. A tájékoztatás...






